Csillagkert http://csillagkert.blogger.hu hu Mai lélekemelő http://csillagkert.blogger.hu/2017/09/24/szepes-maria-idezet "Minden emberben benne van az isteni szikra. A lelki érettség foka dönti el, mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után. Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. Csak ez számít, semmi más."

(Szepes Mária)

]]>
Sun, 24 Sep 2017 20:07:52 +0200 180444_7875
Eltűntem, de nem eléggé... http://csillagkert.blogger.hu/2017/09/20/eltuntem-de-nem-elegge Régóta nem írtam.

Az okoknak se szeri-se száma.

A tavalyi év a veszteségek, az elengedések, a lezárások éve volt... minden szempontból.

Emberek jelentek meg a múltamból.

Akikkel még volt elintézni, lezárni, megbocsájtanivalóm, karmikus feladatom, az mind visszaköszönt. Egyszercsak a semmiből jelentkeztek, megkerestek, felkutattak. Ami jött fogadtam, ami ment engedtem. Csak így lehetett túlélni ezt az időszakot.

Amit nagyon sajnálok, hogy G.-vel szinte teljesen megszakadt a kapcsolatunk. Erről majd egyszer írok, most még képtelen vagyok rá. Pedig jó lenne kiírni magamból. Nem mondom, hogy túlvagyok rajta, de az idő valóban jó gyógyír mindenre.

Az anyagiakról már írtam régebben itt és itt. Úgy néz ki ezt is túléljük. Hihetetlen, hogy amikor nagyon nagy sz@r van, akkor mindig egyedül vagyok, de az Égiek mindig ott vannak nekem és csodaszámba menő dolgok történnek. Például: januárban kétszer is kaptam fizetésemelést. Így most elég élhető az életünk, annak ellenére, hogy még mindig ugrik a fizetésem fele. A "minden rosszban van valami jó" esetéhez kapcsolódik, hogy mivel rosszabbodott a hallásom, ezért már jár a "fogyi-nyomi :)" igazolvány (SINOSZ), így ingyen utazom Pesten. Vidékre meg 90%-kal. Ebből következik, hogy amint időm engedi, megyek és utazom. Erről majd akarok indítani egy sorozatot, itt a blogon "Barangolásaim" címmel.

Visszakanyarodva a tavalyi évhez, decemberben kaptam egy tüdőgyulladást, ami két és fél hónapig elhúzódott. Mennyire igaz, hogy a lélek betegíti meg a testet. Mindig azt mondogattam, hogy megfojt ez a sok adósság. Hát valóban. Annyira fulladtam, hogy pumpát kellett használnom, mert nem kaptam levegőt. Aztán, ahogy felismertem a betegségem okát és jöttek hozzá a segítő körülmények, amikről az előbb beszéltem, úgy kezdett szépen lassan feloldódni bennem a gyulladás, kezdtek elmaradni a fulladási rohamok. Végül szépen, lassan a betegség is eltűnt. Azt hiszem tényleg minden fejben dől el.....folyt.köv. :)

]]>
Wed, 20 Sep 2017 14:31:57 +0200 180444_7878
Önzőség vagy önszeretet – vajon hol a határ? http://csillagkert.blogger.hu/2016/12/09/onzoseg-vagy-onszeretet-vajon-hol-a-hatar
Szeresd Önmagad! – hallod a segítő szándékú tanácsot egyik oldalról. Csak magaddal tudsz foglalkozni! – szól a vád a másikról. És még csak nem is feltétlenül az a különbség a két csoport között, hogy az egyik szeret Téged, a másik pedig nem. Sokszor mindkét tanács elhangzik olyanok szájából, akik szeretnek – sőt, akár ugyanattól az embertől is hallhatod két különböző élethelyzetben. Tényleg ilyen vékony a határ önzőség és önszeretet között?
Talán ezért őriznek annyian olyan emberi kapcsolatokat, amelyek szépen lassan felemésztik őket. Mert nemcsak a változástól és az ismeretlen jövőtől félünk ösztönösen, hanem attól is, hogy önmagunk előtérbe helyezésével önző, szemét, értéktelen emberré válunk. Nemcsak mások szemében, hanem épp ezért – vagy akár ettől függetlenül – a sajátunkban is.
De mi van, ha maradunk? Mi van akkor, ha az oly sokat hallott kompromisszumkészség bizonyításaként úgy döntünk, hogy vállaljuk a másik emberrel való heves összecsapásokat, vagy ha olyan a kapcsolat, akkor a langyos pocsolyában való fetrengést, és a másik iránti szeretetünkbe kapaszkodva tűrünk. Próbáljuk elviselni mindazt, ami a kapcsolatban szenvedés számunkra, és próbáljuk megmagyarázni másoknak (de leginkább önmagunknak), hogy tulajdonképpen nem is olyan rossz ez. Aztán amikor már mi magunk sem hisszük ezt el, akkor egy újabb mentőkötélért nyúlunk, ami valahogy így hangzik: nekem már úgysem lesz jobb. És a legtöbb embernek valóban nem is lesz jobb, aminek egyetlen egy oka van: ezt hazudta be önmagának.

Minél szorosabb kapcsolatról van szó, annál erősebb az önzőségtől való félelem. Egy párkapcsolat, egy erős rokoni szál vagy egy régi barátság mind szükségszerűen előhozza az érzést, hogy önmagadat háttérbe szorítva elfogadd a másik ember hülyeségeit, és megőrizd a kapcsolatot jelenlegi formájában. Csakhogy a legtöbb esetben egyáltalán nem elfogadásról van szó, hanem beletörődésről – és a kettő nagyon nem ugyanaz. Aki elfogad, az békében él azzal a tudattal, hogy nincsen tökéletes ember és tökéletes kapcsolat, aki viszont beletörődik, az önmaga gyűjti a rőzsét a saját máglyájára. Nem jó neki az, ami van, de tehetetlennek érzi magát a változtatáshoz.
De akkor mégis mi a megoldás? Hogyan tudod eldönteni, hogy önző vagy-e, vagy pedig arról van szó, hogy szereted és tiszteled önmagadat annyira, hogy megszakíts egy olyan kapcsolatot, ami nem épít, hanem rombol? És egyáltalán honnan tudod, hogy menj-e vagy maradj? Olyan kérdések ezek, melyek sokaknak okoznak álmatlan éjszakákat. Kérdések, melyekre rengeteg okos tanács szokott érkezni a közvetlen környezetünkből, mert ugye mindenki pontosan tudja, mit kell tenni – egészen addig, amíg nem önmagáról van szó.
Akár a párod okoz szenvedést, akár a szüleid vagy más rokonaid telepednek Rád indokolatlanul, akár egy ismerősről vagy közeli barátról van szó, minden esetben ugyanazzal a módszerrel tudod rendezni a konfliktushelyzetet. Az első lépés az önreflexió. Tudd, hogy minden probléma benned keletkezik, mert minden külső hatás csak attól válik problémává, hogy Te annak fogod fel. És ha problémát érzel, akkor természetesen vagy Veled van baj, vagy azzal, aki miatt szenvedsz. Vagy mindkettőtökkel, ami igen gyakran megesik. Először tehát nézz önmagadba, és találd meg a probléma valódi gyökerét. Ne csak a felszínt lásd (ordítozik velem a másik, érzelmi zsarolás áldozata vagyok, stb.), hanem keresd meg egyrészt azt, hogy mi az ő cselekedeteinek az oka, másrészt pedig azt, hogy megfelelő-e a Te hozzáállásod a helyzethez.
Ehhez viszont ismerned kell a másik embert is, de leginkább önmagadat. Merre haladsz az életedben? Mi a fontos számodra? Milyen változás szükséges a másik emberrel való kapcsolatodban ahhoz, hogy előre haladj és boldog legyél? És neki mire van szüksége a saját életében? Összeegyeztethető ez a Te boldogságoddal? A válaszokat önmagadban keresd, mert senki más nem kompetens a Te életutad járásában. Aki annak képzeli magát, az jó eséllyel a sajátját sem tudja járni. Úgyhogy bármilyen nehéznek és félelmetesnek is tűnik mélyen önmagadba nézni, nem érdemes megspórolnod ezt. Feltéve, ha megoldásokat keresel, és nem csak panaszkodni akarsz.
A második lépés a kommunikáció. Őszinte, nyílt kommunikáció hiányában egyetlen tartalmas emberi kapcsolat sem lehet hosszútávon működőképes. Ezért én azt javaslom, hogy az önreflexiód eredményét oszd meg azzal az emberrel is, akivel megoldhatatlannak látszik a konfliktusod, és vádak nélkül, finoman, de nagyon őszintén mondd el neki, hogy mit érzel, és szerinted min szükséges változtatnotok. És ha valóban fontos számodra ő, akkor legyél türelmes, mert nem biztos, hogy elsőre képes lesz befogadni azt, amit mondasz.
Önreflexió és kommunikáció: két olyan folyamatról beszéltünk eddig, amelyek személytől és helyzettől függően akár hetekig vagy hónapokig is eltarthatnak, és ha észrevetted, még fel sem merült az önzőség és az önszeretet kérdése. Annak csak ezután van helye. Előbb fektesd be a szükséges energiát, tegyél rendbe mindent önmagadban, majd beszélgess őszintén és gyakran a másik emberrel, és csak ezután gondolkodj a kilépés vagy a maradás közötti válaszúton.
Sokan már az elején elbuknak. Nagyon sok ember nem hajlandó önmagába nézni és megkérdőjelezni a saját maga által évtizedek alatt felépített kis világának szilárd(nak vélt) alapjait. Aki enélkül lép ki egy kapcsolatból, az önző. Mások a kommunikációt zárják rövidre valami ilyesmi megállapítással: de hát vele nem lehet megbeszélni semmit. Ha valóban így van, akkor nagyon egyszerű a helyzet. Mégis mit vársz egy olyan kapcsolattól, ahol még beszélgetni sem tudtok? Érdemes az ilyet őrizgetni? Sem párkapcsolat, sem közös gyerek, sem szülő-gyermek viszony vagy egyéb erős rokoni vagy baráti szál nem elegendő önmagában ahhoz, hogy azt a kapcsolatot megőrizd. Ehhez együttműködésre és egyensúlyra van szükség. Ha bármelyik hiányzik a kettő közül, akkor vagy ideiglenesen, vagy véglegesen zárd le a kapcsolatot. Itt van az önszeretet helye. És ha valóban megtetted az első két lépést, és ezek alapján hozod meg a döntésedet, akkor már szó sincsen önzőségről – ez már az életed és a boldogságod védelme.
Amikor önzőséggel vádolnak – vagy ezzel vádolod önmagad – annak ellenére, hogy önmagadba néztél és értelmes kommunikációval is próbálkoztál, akkor két dolgot érdemes észben tartanod. Az egyik az, hogy mások véleményéhez Neked semmi közöd nincsen. Senki más nem élte át pontosan azokat a tapasztalatokat, amiket Te, senki más nem rendelkezik pontosan azokkal az érzésekkel, amikkel Te, és senki más nem döntheti el helyetted, hogy Te merre akarsz haladni az életedben. Ha építő jellegű a másik ember véleménye, akkor hasznosítsd, ha nem, akkor pedig egyszerűen szard le.
A másik dolog, amire érdemes emlékezned később is, az az, hogy aki önmagát nem tudja szeretni, az senki mást sem képes szeretni igazán. Ilyenkor persze jönnek a heves tiltakozások például olyan szülőktől, akik a saját életükről elismerik ugyan, hogy csapnivaló, tudják is önmagukról, hogy nem boldogok, de szilárd meggyőződéssel állítják, hogy a gyerekük viszont az, hiszen mindent megadnak neki. Persze, mindent megadnak neki, csak épp azt nem, amire a legnagyobb szüksége lenne: egy teljes értékű, erős, kiegyensúlyozott emberi lényre, aki pozitív energiát sugároz felé, és nem egy magára erőltetett mosollyal próbálja elhitetni vele, hogy minden rendben van, miután a másik szobában vörösre sírta a szemeit. A gyerekek nagyon jól megérzik azt, ha valaki nincsen egyben. De még minket felnőtteket sem rontott el annyira a nevelés, hogy ne éreznénk meg a másik ember gyengeségét. Legtöbbször azonban nem is kell nagyon keresgélni, megmutatja ő maga: egy hirtelen érzelmi kirohanás, egy veszekedés, egy indokolatlannak tűnő szorongás vagy egy betegség formájában. Mindig hamar kiderül, ha valaki nem szereti eléggé önmagát.
Önzőség vagy önszeretet – a határ mégsem olyan veszélyesen vékony, ha a megfelelő mennyiségű időt és energiát hajlandó vagy befektetni egy kapcsolatba. Mert ha befelé figyelsz, akkor rájössz, hogy a kettő egymástól teljesen független, hiába próbálják sokan tudatosan vagy tudat alatt összemosni őket. Valójában önző is csak az lehet, aki nem szereti eléggé önmagát, mert saját gyengeségeit a másikra kivetítve menekül a másik embertől – de leginkább önmaga elől.
Aki viszont szereti és tiszteli önmagát, az másokat is megtanul elfogadni olyannak, amilyenek, és akár megőrzi velük a kapcsolatot, akár lezárja azt, nem önző érdekből teszi, hanem azért, mert tisztában van vele, hogy merre halad az életében, és csak olyanokkal osztja meg azt, akik segítik ebben – vagy legalább nem hátráltatják.

Forrás

]]>
Fri, 09 Dec 2016 20:54:01 +0100 180444_4647
Mai lélekemelő http://csillagkert.blogger.hu/2016/12/04/mai-lelekemelo

]]>
Sun, 04 Dec 2016 22:02:05 +0100 180444_4586
A természettel együtt élő emberek... http://csillagkert.blogger.hu/2016/12/04/a-termeszettel-egyutt-elo-emberek Így is lehet élni.... vagyis azt hiszem csak így érdemes. Mindenkinek így kellene és akkor nem lennének az anyagiakért folytatott harcok, háborúk, csak nyugalom lenne, békesség az emberek szívében, lelkében. Boldogság lenne mindenhol, mert a földből jövő energiának ez a hatása, feltölt, megszépíti a testet és a lelket egyaránt és talán azért is, mert a szívvel-lélekkel végzett munka nemesít.

 

Szombathelyi Tibor, egy apa, aki három lányát neveli egyedül egy csodás környezetben, amit 20 éve kezdett el építeni:

 

 

Kassai Lajos, a lovasíjász:

]]>
Sun, 04 Dec 2016 21:56:27 +0100 180444_4584
Filmajánló: A lovasíjász http://csillagkert.blogger.hu/2016/12/04/filmajanlo-a-lovasijasz Erre a filmre szerettem volna G.-t elvinni, mert a születésnapja előtti napon volt a hivatalos bemutató. Az élet úgy hozta, hogy akkor nem néztük meg. Most viszont megnéztem... igen, erre mondják, hogy mindent a maga idejében. :)

Csodás film egy csodás emberről. Nem mondok róla többet. Nézzétek meg! Majd... amikor ott lesz az ideje! :)

 

]]>
Sun, 04 Dec 2016 21:40:55 +0100 180444_4585
Mai lélekemelő http://csillagkert.blogger.hu/2016/12/03/mai-lelekemelo

]]>
Sat, 03 Dec 2016 00:07:28 +0100 180444_4428
Ha a kiábrándult nő ingyenprosti lesz... http://csillagkert.blogger.hu/2016/12/02/ha-a-kiabrandult-no-ingyenprosti-lesz A szerelemből kiábrándult nő gyermeki énjének zilált családi hátterével együtt hozta magával ezt a kéregető szeretetsóvárságot. Eleinte őszinte, inspiráló, kölcsönös, tiszta érzéseken alapuló párkapcsolatot akart, és azt gondolta, ha a férfiak ölelik, és egész éjjel hozzábújnak, akkor nagyon szerelmesek bele. Aztán nem hívták fel többet, és más nőkhöz bújtak ugyanígy.

Ráébredt, hogy a férfiak nem akarják, hogy ő az életük része legyen. Társra vágyott, a férfiak meg rendelkezésre álló dugópartnerre, de leginkább azt szerették volna, hogy legyen rajta egy on/off gomb, amivel szépen ki-be lehet őt kapcsolni a szexuális, emocionális, és gasztronómiai igényeik szerint.

 

 

 

Ha a nő igényeiről, problémáiról, kérdéseiről, drámáiról, szeretetlenségből fakadó hisztijéről, netán születésnapjáról van szó, akkor nagyon praktikusan off üzemmódban lehet őt tartani. Szerelmet, kötődést, szövetséget akart, a férfiak meg két év után sem akartak semmi közöset, eszükbe sem jutott. Nem akartak sem beszélgetést, sem összeköltözést, sem közös teherviselést, pláne nem udvarlást. A kiábrándult nő önbecsülése súlyosan megbicsaklott, a szíve össze-vissza tört, de nem drámázott, nem lelkizett, és nem hisztizett többé. Nem voltak többé igényei, kívánalmai, elvárásai meg főleg nem, a szívét bezárta, és a kulcsot messzire dobta. Éjjel-nappal nyitva tartó, nonstop ingyen szolgáltatás lett, egy odaadó és befogadó piroslámpás ház, egy menedékhely oázis, ahol férfitest és férfilélek nyugalomra találhat, majd feszültségmentesen távozhat. Azonnal az ágyban kötött ki mindenkivel. Teljesen ingyen, élvezettel, szenvedélyesen, és adakozóan osztogatta kegyeit, ami a legtöbb férfi számára kellemesen gazdaságos opció volt. Ugyanis legtöbbjük általában arra is tudatosan ügyel, hogy a nő, ha egyébként semmi másra nem alkalmas, használatba vétel után ne kerüljön nagyon sokba. A nem létező pénztártól való távozás után így esze ágában sincs reklamálni, sőt, akár le is tagadhatja, hogy valaha a helyszínen járt.

A kiábrándult nő kivonta magát az érzelmek világából, az ő privát türelmi zónájában egy helyben toporogva azt hitte, így halogathat. Ha egy rövid kitérőt tesz és letér a tisztességes lány ösvényről, akkor nem kell gondolkodni, nem kell tervezni, és főleg nem kell érezni. Eltömítheti az agyát, eldugíthatja a lelki fájdalomérzetet szállító ingerületet az idegsejtjeiben, letompul, időt nyer. Majd visszatér arra a másik ösvényre később, valamikor, akkor majd letagadhatja, hogy valaha járt ezen a félhomályos, sejtelmes, titkokkal és sorsokkal tűzdelt helyen, letagadja, hogy használatba helyezték, élvezettel megrágták, majd kiköpték. Önként jelentkezett erre a karitatív pozícióra, alkalmassági vizsgára sem volt szükség. Empatikus lényével szegény, magányos férfiak homlokán simította el a ráncokat, és hagyta, hogy megkóstolják őt, falatozzanak belőle, élvezzék ki, mintha csak gasztronómiai, vagy kulturális élmény lenne.

Beszélgetni is lehetett volna vele, de azt nem igazán szeretett. Talán mert a tisztességes lány múltjára emlékeztette? Millió szava lett volna, egyetlen estébe belesűrítette volna őket, szépséges köntösbe, ünneplőbe öltöztette volna a mondatokat. Hamar leszokott a beszédről, talán mert nem akarta közel engedni őket magához, nem akarta, hogy meglássanak valamit benne, ami valahogyan nem illik ebbe a jelképesen piros lámpás környezetbe, valamit, ami megkülönbözteti őt a többiektől, ami a lakkcsizmás világtól elkülöníti őt, és ráadja a báli ruhát. Nem akarta, hogy bármelyikükből is királyfi legyen. Nem akart üvegcipellőt, tökhintót, nem akart királylány koronát. Nem akart már párkapcsolatot. És ahogy nem akart párkapcsolatot, úgy fordult a kocka, úgy ragaszkodtak hozzá ezek az elmés fickók minél jobban, minél erősebben. Ám ő csak a testét adta kölcsön, mintha be akarná teljesíteni a karmáját, mintha előző életében valódi bordélyházak valódi madámja lett volna.

Aztán egy napon úgy látta, vagy inkább érzékelte, vége van az útnak. Kiírták rá, hogy dead end, zsákutca. Az előbbi kifejezés azért találóbb, mert az út végén nem várt volna rá más, mint nem újraéleszthető, halott, kiégett lélek. Végül is hálás lehet a sorsnak, hogy kipakolta ezt a figyelmeztető táblát a szakadék előtt. Ólmos fáradtság ült rajta, a lelke és teste között százezer év korkülönbség, mindig a lélek győz, az ő javára dől el minden. A test csak védőruha, burok a lelken, könnyebbé teszi az átutazást az életen, és megvéd a közvetlen sérülésektől.

Nevezhetjük rituális megtisztulásnak is, ahogyan zuhanyozott. Erős volt a vízsugár, és a tompa, párás félhomályban halványan hallotta, hogy valaki még mindig eltökélten nyomja a kapucsengőt. Hajnali kettő volt. Zárva vagyunk, suttogta halkan, csak önmagának, majd bugyborékolva, fulladozva, hüppögve nevetni kezdett. Nem ideges nevetés, hanem nyüszítő, felszakadó fájdalom volt az inkább.

Belesírt a zuhanyrózsába, és megállapította, letérni a jól ismert ösvényről, nem igazán biztonságos egy magafajta lány számára.

Forrás

]]>
Fri, 02 Dec 2016 23:20:12 +0100 180444_4552
Mai lélekemelő http://csillagkert.blogger.hu/2016/11/18/mai-lelekemelo Wass Albert: Az Igazit keresed?

Mi emberek, szeretünk idealizálni. Vannak akik útjuk során megfáradnak, kiégnek a csalódások miatt, míg mások lankadatlanul hiszik a jót. Azt, hogy az élet szép. Nem is tudjuk milyen isteni kegyelem az, ha bizakodó tud maradni valaki élete alkonyán is! Nem szívja ki belőle a világ a derűlátást egy életöltő alatt sem. Ismerek ilyen embereket, nem is egyet. És tudom, hogy én is ilyen leszek, mert pontosan ugyanannyi energiát emészt fel pozitívan látni a világot és benne magamat, mint negatívan. Csak az eredmény lesz egészen más…
A szerelem is egy ilyen kérdés. Némelyek megfáradnak, míg mások az utolsó percig keresik a másik felüket. Egy bizonyos ponton megértik, hogy nem létezik IGAZI, nincs nagy Ő, de vannak többen, akikből lehetne – sok lemondás árán -. Már nem idealizálnak, csak beleereszkednek a saját történetükbe. Kíváncsiak maradnak az élet adta lehetőségekre. Játszanak…
Arra biztatnálak, hogy te is emlékezz a nehéz pillanatokban: játszani jöttél a földre… JÁTSZANI…

Wass Albert sorai úgy érzem megmutatják a lényeget:

Az “Igazit” keresed?
Én is azt kerestem sokáig,
s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…
Most már az “Igazat” keresem…
Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja… Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted…
Az “Igaziba” belehalsz, az “Igaz” meghal érted, ha kell…
Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek…”



]]>
Fri, 18 Nov 2016 21:11:07 +0100 180444_4318
Amikor az Ember nem szólhat... http://csillagkert.blogger.hu/2016/11/18/amikor-az-ember-nem-szolhat Olyan nehéz, amikor az Ember előre lát és érez dolgokat, de nem szólhat annak, aki kedves neki, mert nem avatkozhat bele az életébe kéretlenül, hiszen nem Isten. Amikor nem mondhatod el a másiknak, hogy: "Figyelj, ne csináld, mert a vesztedbe rohansz!" Nehéz ilyenkor az Embernek csöndben maradni és nem szólni. Mert nem is lehet szólni, mert a másik rögtön azt hinné, hogy irigy vagy féltékeny, vagy csak a rosszakarat beszél belőle. Pedig mennyire nem. Sőt!! A legeslegjobbat akarja a másiknak, de mégsem szólhat, mert nem vehet senki magára ekkora karmikus terhet. Senki nem szólhat bele egy másik Ember életébe, mert az Élet egy tanulási folyamat és addig hozza elénk a hasonló típusú embereket, a hasonló élethelyzeteket, ameddig nem tanulunk belőle, amíg nem ismerjük fel, hogy ugyanazon az úton indulunk el és ameddig tudatosan nem változtatunk. :(

C'est la vie! :(

 

Kép

]]>
Fri, 18 Nov 2016 20:46:45 +0100 180444_4256