Üdvözöllek a blogomon!

Ha a kiábrándult nő ingyenprosti lesz...

A szerelemből kiábrándult nő gyermeki énjének zilált családi hátterével együtt hozta magával ezt a kéregető szeretetsóvárságot. Eleinte őszinte, inspiráló, kölcsönös, tiszta érzéseken alapuló párkapcsolatot akart, és azt gondolta, ha a férfiak ölelik, és egész éjjel hozzábújnak, akkor nagyon szerelmesek bele. Aztán nem hívták fel többet, és más nőkhöz bújtak ugyanígy.

Ráébredt, hogy a férfiak nem akarják, hogy ő az életük része legyen. Társra vágyott, a férfiak meg rendelkezésre álló dugópartnerre, de leginkább azt szerették volna, hogy legyen rajta egy on/off gomb, amivel szépen ki-be lehet őt kapcsolni a szexuális, emocionális, és gasztronómiai igényeik szerint.

 

 

 

Ha a nő igényeiről, problémáiról, kérdéseiről, drámáiról, szeretetlenségből fakadó hisztijéről, netán születésnapjáról van szó, akkor nagyon praktikusan off üzemmódban lehet őt tartani. Szerelmet, kötődést, szövetséget akart, a férfiak meg két év után sem akartak semmi közöset, eszükbe sem jutott. Nem akartak sem beszélgetést, sem összeköltözést, sem közös teherviselést, pláne nem udvarlást. A kiábrándult nő önbecsülése súlyosan megbicsaklott, a szíve össze-vissza tört, de nem drámázott, nem lelkizett, és nem hisztizett többé. Nem voltak többé igényei, kívánalmai, elvárásai meg főleg nem, a szívét bezárta, és a kulcsot messzire dobta. Éjjel-nappal nyitva tartó, nonstop ingyen szolgáltatás lett, egy odaadó és befogadó piroslámpás ház, egy menedékhely oázis, ahol férfitest és férfilélek nyugalomra találhat, majd feszültségmentesen távozhat. Azonnal az ágyban kötött ki mindenkivel. Teljesen ingyen, élvezettel, szenvedélyesen, és adakozóan osztogatta kegyeit, ami a legtöbb férfi számára kellemesen gazdaságos opció volt. Ugyanis legtöbbjük általában arra is tudatosan ügyel, hogy a nő, ha egyébként semmi másra nem alkalmas, használatba vétel után ne kerüljön nagyon sokba. A nem létező pénztártól való távozás után így esze ágában sincs reklamálni, sőt, akár le is tagadhatja, hogy valaha a helyszínen járt.

A kiábrándult nő kivonta magát az érzelmek világából, az ő privát türelmi zónájában egy helyben toporogva azt hitte, így halogathat. Ha egy rövid kitérőt tesz és letér a tisztességes lány ösvényről, akkor nem kell gondolkodni, nem kell tervezni, és főleg nem kell érezni. Eltömítheti az agyát, eldugíthatja a lelki fájdalomérzetet szállító ingerületet az idegsejtjeiben, letompul, időt nyer. Majd visszatér arra a másik ösvényre később, valamikor, akkor majd letagadhatja, hogy valaha járt ezen a félhomályos, sejtelmes, titkokkal és sorsokkal tűzdelt helyen, letagadja, hogy használatba helyezték, élvezettel megrágták, majd kiköpték. Önként jelentkezett erre a karitatív pozícióra, alkalmassági vizsgára sem volt szükség. Empatikus lényével szegény, magányos férfiak homlokán simította el a ráncokat, és hagyta, hogy megkóstolják őt, falatozzanak belőle, élvezzék ki, mintha csak gasztronómiai, vagy kulturális élmény lenne.

Beszélgetni is lehetett volna vele, de azt nem igazán szeretett. Talán mert a tisztességes lány múltjára emlékeztette? Millió szava lett volna, egyetlen estébe belesűrítette volna őket, szépséges köntösbe, ünneplőbe öltöztette volna a mondatokat. Hamar leszokott a beszédről, talán mert nem akarta közel engedni őket magához, nem akarta, hogy meglássanak valamit benne, ami valahogyan nem illik ebbe a jelképesen piros lámpás környezetbe, valamit, ami megkülönbözteti őt a többiektől, ami a lakkcsizmás világtól elkülöníti őt, és ráadja a báli ruhát. Nem akarta, hogy bármelyikükből is királyfi legyen. Nem akart üvegcipellőt, tökhintót, nem akart királylány koronát. Nem akart már párkapcsolatot. És ahogy nem akart párkapcsolatot, úgy fordult a kocka, úgy ragaszkodtak hozzá ezek az elmés fickók minél jobban, minél erősebben. Ám ő csak a testét adta kölcsön, mintha be akarná teljesíteni a karmáját, mintha előző életében valódi bordélyházak valódi madámja lett volna.

Aztán egy napon úgy látta, vagy inkább érzékelte, vége van az útnak. Kiírták rá, hogy dead end, zsákutca. Az előbbi kifejezés azért találóbb, mert az út végén nem várt volna rá más, mint nem újraéleszthető, halott, kiégett lélek. Végül is hálás lehet a sorsnak, hogy kipakolta ezt a figyelmeztető táblát a szakadék előtt. Ólmos fáradtság ült rajta, a lelke és teste között százezer év korkülönbség, mindig a lélek győz, az ő javára dől el minden. A test csak védőruha, burok a lelken, könnyebbé teszi az átutazást az életen, és megvéd a közvetlen sérülésektől.

Nevezhetjük rituális megtisztulásnak is, ahogyan zuhanyozott. Erős volt a vízsugár, és a tompa, párás félhomályban halványan hallotta, hogy valaki még mindig eltökélten nyomja a kapucsengőt. Hajnali kettő volt. Zárva vagyunk, suttogta halkan, csak önmagának, majd bugyborékolva, fulladozva, hüppögve nevetni kezdett. Nem ideges nevetés, hanem nyüszítő, felszakadó fájdalom volt az inkább.

Belesírt a zuhanyrózsába, és megállapította, letérni a jól ismert ösvényről, nem igazán biztonságos egy magafajta lány számára.

Forrás

... és még mindig mélyül a szakadék

Még mindig nincs vége a "Balszerencse áradásának" ( lassan kezdem úgy érezni magam, mint ebben a Jim Carrey-s filmben).

Az úgy volt, ..... hogy a jövő héten végre megyek a Bakonyba. Erre ma szólt a barátnőm, hogy mégsem tudok menni, mert nem fogadóképes. :((((   Nagyon rosszul érintett a dolog, főleg, hogy amúgy sem túl rózsás a hangulatom mostanában. Hetek óta terveztem, készültem rá, gyüjtögettem a kis dolgokat R.-nek. Pár napja már elkezdtem pakolni a bőröndömet, hogy még véletlenül se hagyjak itthon semmit. Szóval ez most nagyon nem hiányzott. Annyira vágytam rá, hogy újra ott legyek fizikálisan is, ne csak gondolatban. :(

Aztán ma reggel még egy fájdalmas meglepetés ért. Kerestem (volna) egy e-mail címet a régi levelezésemben. Erre kiderült, hogyha 3 hónapig nem lépek be a rendszerbe, akkor az egész postafiók törlődik!!! :((((

Ez volt a legelső e-mail címem. Úgyhogy tizenvalahányév levelezése, emlékei, gondolatai elszálltak! Husss! Körülbelül úgy éreztem magam, mintha lehúztak volna a WC-n. :( Ez tényleg a lezárások Éve, minden szempontból! :(

Szóval "jól" indult ez a hét.... és még hol van a péntek! Anyám!!! :-)

Azért kértem az Égieket, hogy ha lehet, akkor hozzanak valami hasonló szép utazást, vagy még szebbet a szünidőre. Remélem meghallják! :-D

 

Ott ilyen egy naplemente. Imádom!

Visszaszoktam a cigire... :(

Húúú... Ilyenkor látom az eltorzult arcokat, amint egyhangúan azt kiáltják: "Na, ha cigire van pénze, akkor kajára is van!"... de ez nem ilyen egyszerű.

Amikor az Ember ilyen élethelyzetbe kerül, amiben én most vagyok, akkor kell valami, ami oldja egy kicsit a feszültséget, különben bedilizik. Nekem eddig a futás volt az, ahol ezt le tudtam vezetni, ki tudtam kapcsolni. Sajnos a derekam hónapok óta be van állva a rengeteg munkától és az idegi terheléstől, így ez az opció kilőve. Mivel egyedül élek és nincs kapcsolatom, ezért ott sem tudom levezetni a feszültséget egy három napos orbitális lepedőakrobatika maratonnal.:)   Így maradt a cigaretta. Amúgy nálam a visszaszokás napi 4-5 szálat jelent. Tehát nem ipari mennyiségben tolom.

Szerintem még mindig jobb, mint ha inni kezdenék vagy gyógyszerezném magam. A piát amúgy sem bírom... mindig előbb leszek rosszul, mint részeg. Gyógyszerezni meg nem akarom magam, mert akkor elveszíteném a munkáimat, és akkor végképp feladnám az életem. Amúgy sem látom értelmét annak, ha valaki leszedálja magát és így kivonja magát a forgalomból. Akkor inkább összegyűjteném az összeset és egyszerre venném be, mert az egy totál élőhalott állapot, ha az Ember úgy él, hogy közben nem  él. Nem, én részese akarok lenni az életemnek. Józanul!!! Nem mondom azt, hogy jó szenvedni. De így legalább tudom, hogyha ebből felállok, akkor mennyit érek. Már pedig fel fogok állni ebből is, mint annyi más sz@r helyzetből az életem során. Azt mondják, hogy amibe nem halsz bele, az megerősít. Hát akkor én kurv@ erős leszek ezáltal.

Most éppen egy totális érzelmi hullámvasúton ülök. Hol jobban vagyok, hogy iszonyúan szenvedek. De ennek is vége lesz egyszer, mint mindennek. Csak nehéz kivárni. De mindennap egy kicsit könnyebb. Ahogy múlik a fájdalmam G. elvesztése miatt, úgy jön vissza belém az életnek egyenlőre nem nevezhető érzés.

G. azt mondta amikor elküldtem, hogy nagyon büszke volt rám, ahogy a semmiből elkezdtem a Tanyaprojektet tervezni... és ez azóta ott cseng a fülemben... és azt hiszem ez az egy mondata ad erőt, hogy tovább menjek az utamon. Ha Ő büszke volt rám... ha egy BARÁT büszke rám... akkor igenis érek én is valamit, és igenis meg tudom csinálni... és MEG FOGOM CSINÁLNI!!! Most még fogalmam sincs, hogy hogyan tovább, hogy merre induljak, hogy mit csináljak, de tudom és érzem, hogy meglesz.

De most még egyenlőre marad a cigi. Az legalább egy időre mindig elveszi az éhségérzetemet is. Apró öröm az ember életében! :-)

Ha már lúd legyen kövér...

Egy újabb adalék, hogy még mélyebb legyen a szakadék. A végrehajtó lefoglalta az autómat és az icipici földemre is rátették a jelzálogot biztosítékként, hogyha esetleg világgá mennék.

Édesapám mindig azt mondja: "Kislányom, ha az embernek semmije nincsen, legalább tartása legyen!". Most már csak az maradt... még egy darabig.

Nos, azt hiszem innen szép felállni!!! :-(

 

Mélypont

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de saját magamat csapnám be, ha ide mindig csak szépeket és jót írnék. Ez is én vagyok és ez most az életem és az állapotom.

Néhány napra eltűntem, sőt a blogot is hibernáltam. Megszűntettem a közösségi oldalamat is, mert el akartam tűnni. Minden és mindenki elől... de elsősorban magam elől. Olyan mélyponthoz ért az életem, amit egyenlőre nem tudok kezelni, de sajnos azt sem hagyom, hogy más kezelje, vagy hogy segítsen. Egyszerűen nem tudom elfogadni a segítséget. Nem tudom miért van ez. Valahogy így vagyok kódolva. Azt érzem, hogy ha nem én dolgozok meg valamiért, akkor nem érdemlem meg. Biztos van, aki ezt úgy gondolja, hogy mártíromság, vagy, hogy hülyeség. Lehet! De egyenlőre nem tudok rajta változtatni. Ráadásul még szégyenlem is magam, hogy ide jutottam. Persze okolhatnám a körülményeket, meg hogy soha nem volt igazán mellettem senki, aki tanácsot adjon, vagy akinek igazán fontos lettem volna, de mégis csak én jutottam ide, ezért úgy gondolom, hogy nem várhatom el mástól, hogy megoldja a problémáimat.

Mostanában nagyon rossz lelkiállapotban vagyok. Néhány hónapja már voltam hasonlóan sz@rul. Akkor G. segített sokat, mellettem állt, naponta többször hívott, megbizonyosodva arról, hogy még élek és nem vágtam fel az ereimet. Most megint összecsaptak a hullámok a fejem felett. Sok mindentől... és most már G. sincs, hogy segítsen... :(

Most csapongani fogok, mert rengeteg dolgot érzek és rengeteget akarok egyszerre leírni, de muszáj leírnom őket, mert azt érzem, hogy különben bedilizek, meg talán, ha kiírom magamból, akkor csökken a feszültség és jobban átlátom a dolgokat.

A legnagyobb fájdalmam, hogy elvesztettem egy Embert az életemből, aki a legkedvesebb volt hozzám és a legtöbbet kaptam tőle. Ráadásul én küldtem el... de el kellett küldenem... magam miatt és miatta is. Neki most más az életfeladata, nem terhelhetem még jobban Őt az én problémámmal is, amikor Neki is van éppen elég harc és küzdelem az életében. Hogy is várhatnám el Tőle, hogy még az én nyomorommal is foglalkozzon... persze együtt mindent könnyebb megoldani, de ezt meg Ő nem akarta és én ezt tiszteletben kell, hogy tartsam... de most iszonyatosan hiányzik. Hiányzik, hogy nem hívhatom fel, hogy nem mondhatom el neki, hogy mi történt ma, vagy tegnap, vagy, hogy Ő hogy vagy. Egy éve a mindennapjaim része volt, és nem tudok nem Rá gondolni. Otthon bármerre nézek, mindenről ő jut eszembe. Most már leírhatom ide ezeket a dolgokat, mert úgy tudja, hogy töröltem a blogot, így biztosan nem fogja elolvasni. Annyira fáj a hiánya, mintha meghalt volna. Fizikálisan is beteg vagyok azóta. Nem kapok levegőt, úgy érzem, mintha 3 medve ülne a tüdőmön. Nem tudok enni (ami nem baj, úgy sincs nagyon mit), nem tudok aludni. Rengeteget dolgozom, hogy valahogy túléljek egy-egy napot. Tegnap éjszakás műszak után, ma reggel 9-től este 6-ig három lakást takarítottam ki, és ez lesz egész héten, és ezt csinálom hónapok óta. Nem tudom meddig bírom ezt fizikálisan, de most olyan állapotban vagyok, hogy nem is érdekel, csak megyek, mint egy zombi.

A múltkor azt mondta, hogy olyanok az írásaim, mint valami unatkozó háziasszonyé. Hát sok mindenre nincs időm, de unatkozni aztán végképp nincs. Ezért is töröltem egy időre a blogot, de aztán rájöttem, hogy még ha úgy van sem érdekel, hiszen magamnak írom... mementónak, ha valaki más is olvassa, annak meg csak örülök, hátha esetleg ő is hasonló cipőben jár és jó érzés neki, hogy nincs egyedül a problémájával.

És itt jön a második nagy problémám... az anyagi helyzetünk. Fizetés letiltásom van és emellett van még két tartozásom, amit ha nem fizetek be, akkor felmondják a részletet és egy összegben verik rám az egészet... Tehát jelen pillanatban 25 ezer forint marad a fizetésemből. Ezért kell három másodállást vállalnom, sőt most lesz egy negyedik is majd.

Ez van! Hogy hogyan tovább??? Egyenlőre fogalmam sincs. Azzal bíztatom magam, hogy eddig is volt valahogy, meg hogy majd elmúlik... És ha mélyebben belegondolnék abba, hogy ez még évekig így lehet, akkor tényleg neki mennék a Dunának, de egyenlőre az életösztönöm működik, de nem tudom, hogy ez mennyire lesz elég. Most még nagyon nagy a fájdalmam és a kétségbeesés! Talán egyszer elkezd enyhülni, de most még lefelé tartok... és még nem tudom, hogy milyen mély a szakadék. :(

BEMUTATKOZÁS

Üdvözöllek, Csillag vagyok.
Két gyermek felnevelése után úgy döntöttem, hogy még 50 éves korom előtt megtalálom a saját boldogságomat, amiért én harcolok meg, én küzdök meg.
Nem várom el senkitől a segítséget, de minden segítséget örömmel fogadok, legyen az Égi vagy földi.(Bár ezt még nagyon kell tanulnom:)
A CÉLOM egy kert, egy nádtetős kis házzal, önellátó gazdasággal a Bakonyban.
Nem hiszek a véletlenekben. Hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Az ÉN időm most jött el!
Gyere tarts velem, ha motivációra, őszinteségre és tiszta érzésekre vágysz.
Legyen szépséges a napod!
(Bejegyzéseimben bármilyen hasonlóság élő személyekhez vagy valós helyzetekhez, csak a személyeket, a helyzeteket, és ezt a világot minősíti. Ezért felelősséget nem vállalok érte :)"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás