Üdvözöllek a blogomon!

Apró örömök

Érdekes dolog a nélkülözés. Amikor az Embernek megvan mindene, akkor nem tulajdonít nagyobb figyelmet dolgoknak, amelyek szebbé teszik a mindennapjait, sőt, sokszor észre sem veszi őket. Amikor megvan minden, akkor természetesnek tűnik, hogy van, meg hogy, meg tudjuk venni, meg hogy kapunk. De amikor nincs, akkor ezek a dolgok felértékelődnek és sokkal jobban tudunk örülni, még egy kis apróságnak, egy kis szívességnek is, mint általában.

Nekem még tanulnom kell, hogy kapni is öröm. Mivel egész életemben általában csak adtam és magamnak kellett mindent előteremtenem a gyerekeimnek, meg saját magamnak, ezért egy idő után nem is vártam mástól segítséget, és ez szép lassan belém ivódott. Édesapám azt szokta mondani, hogy: "Kislányom, akarata ellenére senkit nem lehet megmenteni!"

Nos, igen, ez így van. Sok idő kellett, hogy ez oldódjon bennem egy kicsit. Egyrészt a szégyenérzet, másrészt a büszkeségem. Aki ezt nem élte meg, az nem igazán érti. Csak néz tágra nyilt szemekkel és azt gondolja, hogy nem vagyok normális..... Sose voltam! :) De hát mindenkinek megvan a maga fogyatékossága. :))

Sokat segített egy barátnőm megjegyzése, aki levezette nekem azt, hogy amikor én adok valakinek, akkor az nekem milyen nagy öröm. Igen! Na, most képzeljem el, hogy az a valaki megsértődne attól, hogy én adni akarok és nem fogadná el. Igen! Na, akkor az nekem hogy esne? ..... Hááát, nagyon sz@rul! ... és ekkor megvilágosodtam! Te, jó ég! Hát neki ugyanolyan jól esik adni, mint nekem és én ettől az érzéstől megfosztom azt, aki segíteni akar. Az érdekes az, hogy valahogy az Égiek is segítenek most ebben a tanulásban és úgy tálalják elém a dolgokat, hogy azt ne legyen kínos elfogadni. Ezek még apróságok, de olyan csudás, hogy tudják, hogy mik a határaim. De legalább már fejlődök. :)

 

Az egyik munkaadóm egy gyönyörű pénztárcával lepett meg, amit a nyaralásukról hoztak nekem Törökországból. Ezen kívül kaptam kétezer forintot, mert látta, hogy kétszer is tovább maradtam, csakhogy minden rendben legyen a motelben.:) A vendégek egy majdnem teljes üveg olivaolajat hagytak nekem. Az utcán találtam egy 5 forintost és a kávé automata adott kávét is meg még 200 forintot.:))

 

A vendégek hagytak majdnem 200 forintot.

Jó, tudom, hogy ez másnak nem sok, de nekem most ezek a kis aprók is nagyon jól jönnek.:) Biztos lesz majd több is , ha megengedem végre magamnak, hogy kaphassak.

De már ezen az úton is kicsit jobban haladok! :)

A "Hogyan ne haljunk éhen 25 ezer forintból?" projekt

Ha egy kapcsolat - legyen az munkahelyi, baráti vagy szerelmi - véget ér, akkor az Ember általában tapicskol egy darabig az önsajnálatban, de aztán muszáj tovább menni, tovább élni és tovább gondolni az életét. Egyszer egy barátom azt mondta, hogy nem történhet akkora tragédia az életben, amit 48 óra alatt ne lehetne feldolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy utána nem fáj, vagy, hogy nem hiányzik a másik, de valóban az első két nap a borzalomérzés, aztán mindig enyhül és minden nappal egy kicsit könnyebb lesz. Ez a mostani lelki mélypontom többször 48 óra volt, ez biztos, ráadásul én csináltam magamnak, de ebből is fel kell állnom, mint oly sokszor már az életben, mert tudom, hogy a gyerekeim számítanak rám és nem tehetem meg velük, hogy cserben hagyom őket. Tehát tovább kell élni és tovább menni a kitűzött célom felé.

Így aztán, amikor az Ember lánya ilyen helyzetben van, kénytelen elővenni egy darab papírt, tollat és elkezd számolni.

 

 

Tudom... CIGI... de már nem sokáig, ígérem. :) A kaja azért ennyi, mert ezeket tudom megenni. Ugyanis a dolgot nehezíti, hogy glutén- és laktózérzékeny vagyok, vagyis meg tudom enni őket, de a szervezetem nem igazán tolerálja ezeket, mert vagy el kezdek viszketni, vagy felfújódok, mint a lufi, vagy egyszerűen csak sugárban kijön belőlem. Ezeket elkerülendő, inkább nem eszem, mert munka közben nem lehetek rosszul. Gyümölcsöt nem veszek, mert 10 perc múlva még éhesebb leszek tőle a cukor tartalma miatt. A magokat imádom, de sajnos mostantól felejtős... arany áron mérik. :( A maradék pénzből veszek hetente 1,5 kilo húst, meg zöldséget, hogy a kisebbikem legalább heti négyszer egyen főtt ételt.

A legnagyobb gond, hogy ebből a pénzből nem marad lakbérre, se rezsire. Tehát teljes egészében a másodállásaimmal kell kitermelnem. Bérletet már jó ideje nem veszek, úgyhogy kénytelen vagyok bliccelni és ha szükséges, akkor ugrok és futok. :) Ez van!

Rövidtávú megoldásnak azt gondolom, hogy félretéve a porosz őrgrófnő szépanyámtól örökölt büszkeségemet, mélyen lehajtott fejjel segélyért kuncsorgok az Önkormányzatnál. Talán ki tudnak utalni az én problémámra is valami kis apanázst, hogy ne kerüljünk utcára.

Hosszútávon viszont - mivel nincs gazdag ámerikai nagybácsi, sem olyan ember, aki a két kék szememért felajánlana cirka 3 millió forintot részletfizetésre kamat nélkül, ezért az egyetlen megoldásnak azt látom, ha felveszem a nyúlcipőt és meg sem állok Ausztriáig. Akárhogy is szeretnék itthon maradni, ez a jelenlegi helyzetben utópisztikusnak tűnik és így talán megoldódik, hogy nem kell nyugdíjas koromig fizetnem a tartozásokat, hanem néhány év alatt túl leszek rajtuk és onnantól elkezdhetek félretenni a Tanyaprojektre. Itthon a jelenlegi fizetések mellett, egyedül, ez, megvalósíthatatlannak tűnő vállalkozás.

Szóval a helyzet nem reménytelen, viszont katasztrofális! :)

Visszaszoktam a cigire... :(

Húúú... Ilyenkor látom az eltorzult arcokat, amint egyhangúan azt kiáltják: "Na, ha cigire van pénze, akkor kajára is van!"... de ez nem ilyen egyszerű.

Amikor az Ember ilyen élethelyzetbe kerül, amiben én most vagyok, akkor kell valami, ami oldja egy kicsit a feszültséget, különben bedilizik. Nekem eddig a futás volt az, ahol ezt le tudtam vezetni, ki tudtam kapcsolni. Sajnos a derekam hónapok óta be van állva a rengeteg munkától és az idegi terheléstől, így ez az opció kilőve. Mivel egyedül élek és nincs kapcsolatom, ezért ott sem tudom levezetni a feszültséget egy három napos orbitális lepedőakrobatika maratonnal.:)   Így maradt a cigaretta. Amúgy nálam a visszaszokás napi 4-5 szálat jelent. Tehát nem ipari mennyiségben tolom.

Szerintem még mindig jobb, mint ha inni kezdenék vagy gyógyszerezném magam. A piát amúgy sem bírom... mindig előbb leszek rosszul, mint részeg. Gyógyszerezni meg nem akarom magam, mert akkor elveszíteném a munkáimat, és akkor végképp feladnám az életem. Amúgy sem látom értelmét annak, ha valaki leszedálja magát és így kivonja magát a forgalomból. Akkor inkább összegyűjteném az összeset és egyszerre venném be, mert az egy totál élőhalott állapot, ha az Ember úgy él, hogy közben nem  él. Nem, én részese akarok lenni az életemnek. Józanul!!! Nem mondom azt, hogy jó szenvedni. De így legalább tudom, hogyha ebből felállok, akkor mennyit érek. Már pedig fel fogok állni ebből is, mint annyi más sz@r helyzetből az életem során. Azt mondják, hogy amibe nem halsz bele, az megerősít. Hát akkor én kurv@ erős leszek ezáltal.

Most éppen egy totális érzelmi hullámvasúton ülök. Hol jobban vagyok, hogy iszonyúan szenvedek. De ennek is vége lesz egyszer, mint mindennek. Csak nehéz kivárni. De mindennap egy kicsit könnyebb. Ahogy múlik a fájdalmam G. elvesztése miatt, úgy jön vissza belém az életnek egyenlőre nem nevezhető érzés.

G. azt mondta amikor elküldtem, hogy nagyon büszke volt rám, ahogy a semmiből elkezdtem a Tanyaprojektet tervezni... és ez azóta ott cseng a fülemben... és azt hiszem ez az egy mondata ad erőt, hogy tovább menjek az utamon. Ha Ő büszke volt rám... ha egy BARÁT büszke rám... akkor igenis érek én is valamit, és igenis meg tudom csinálni... és MEG FOGOM CSINÁLNI!!! Most még fogalmam sincs, hogy hogyan tovább, hogy merre induljak, hogy mit csináljak, de tudom és érzem, hogy meglesz.

De most még egyenlőre marad a cigi. Az legalább egy időre mindig elveszi az éhségérzetemet is. Apró öröm az ember életében! :-)

BEMUTATKOZÁS

Üdvözöllek, Csillag vagyok.
Két gyermek felnevelése után úgy döntöttem, hogy még 50 éves korom előtt megtalálom a saját boldogságomat, amiért én harcolok meg, én küzdök meg.
Nem várom el senkitől a segítséget, de minden segítséget örömmel fogadok, legyen az Égi vagy földi.(Bár ezt még nagyon kell tanulnom:)
A CÉLOM egy kert, egy nádtetős kis házzal, önellátó gazdasággal a Bakonyban.
Nem hiszek a véletlenekben. Hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Az ÉN időm most jött el!
Gyere tarts velem, ha motivációra, őszinteségre és tiszta érzésekre vágysz.
Legyen szépséges a napod!
(Bejegyzéseimben bármilyen hasonlóság élő személyekhez vagy valós helyzetekhez, csak a személyeket, a helyzeteket, és ezt a világot minősíti. Ezért felelősséget nem vállalok érte :)"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás