Üdvözöllek a blogomon!

A "Hogyan ne haljunk éhen 25 ezer forintból?" projekt

Ha egy kapcsolat - legyen az munkahelyi, baráti vagy szerelmi - véget ér, akkor az Ember általában tapicskol egy darabig az önsajnálatban, de aztán muszáj tovább menni, tovább élni és tovább gondolni az életét. Egyszer egy barátom azt mondta, hogy nem történhet akkora tragédia az életben, amit 48 óra alatt ne lehetne feldolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy utána nem fáj, vagy, hogy nem hiányzik a másik, de valóban az első két nap a borzalomérzés, aztán mindig enyhül és minden nappal egy kicsit könnyebb lesz. Ez a mostani lelki mélypontom többször 48 óra volt, ez biztos, ráadásul én csináltam magamnak, de ebből is fel kell állnom, mint oly sokszor már az életben, mert tudom, hogy a gyerekeim számítanak rám és nem tehetem meg velük, hogy cserben hagyom őket. Tehát tovább kell élni és tovább menni a kitűzött célom felé.

Így aztán, amikor az Ember lánya ilyen helyzetben van, kénytelen elővenni egy darab papírt, tollat és elkezd számolni.

 

 

Tudom... CIGI... de már nem sokáig, ígérem. :) A kaja azért ennyi, mert ezeket tudom megenni. Ugyanis a dolgot nehezíti, hogy glutén- és laktózérzékeny vagyok, vagyis meg tudom enni őket, de a szervezetem nem igazán tolerálja ezeket, mert vagy el kezdek viszketni, vagy felfújódok, mint a lufi, vagy egyszerűen csak sugárban kijön belőlem. Ezeket elkerülendő, inkább nem eszem, mert munka közben nem lehetek rosszul. Gyümölcsöt nem veszek, mert 10 perc múlva még éhesebb leszek tőle a cukor tartalma miatt. A magokat imádom, de sajnos mostantól felejtős... arany áron mérik. :( A maradék pénzből veszek hetente 1,5 kilo húst, meg zöldséget, hogy a kisebbikem legalább heti négyszer egyen főtt ételt.

A legnagyobb gond, hogy ebből a pénzből nem marad lakbérre, se rezsire. Tehát teljes egészében a másodállásaimmal kell kitermelnem. Bérletet már jó ideje nem veszek, úgyhogy kénytelen vagyok bliccelni és ha szükséges, akkor ugrok és futok. :) Ez van!

Rövidtávú megoldásnak azt gondolom, hogy félretéve a porosz őrgrófnő szépanyámtól örökölt büszkeségemet, mélyen lehajtott fejjel segélyért kuncsorgok az Önkormányzatnál. Talán ki tudnak utalni az én problémámra is valami kis apanázst, hogy ne kerüljünk utcára.

Hosszútávon viszont - mivel nincs gazdag ámerikai nagybácsi, sem olyan ember, aki a két kék szememért felajánlana cirka 3 millió forintot részletfizetésre kamat nélkül, ezért az egyetlen megoldásnak azt látom, ha felveszem a nyúlcipőt és meg sem állok Ausztriáig. Akárhogy is szeretnék itthon maradni, ez a jelenlegi helyzetben utópisztikusnak tűnik és így talán megoldódik, hogy nem kell nyugdíjas koromig fizetnem a tartozásokat, hanem néhány év alatt túl leszek rajtuk és onnantól elkezdhetek félretenni a Tanyaprojektre. Itthon a jelenlegi fizetések mellett, egyedül, ez, megvalósíthatatlannak tűnő vállalkozás.

Szóval a helyzet nem reménytelen, viszont katasztrofális! :)

Nem tűntem el....csak

Rég nem írtam....pedig tele vagyok élményekkel, de valahogy nem jönnek a szavak. Sokszor van, hogy annyira sok érzés van bennem felgyűlve, hogy hirtelen nem is tudom, hogy melyikről írjak, aztán végül elmarad.

Megpróbálok valami rendszert vinni ezekbe a gondolatokba és úgy kiírni magamból.

Fokról-fokra, óráról-órára, ahogy történnek. Talán így kezdem majd a "Tanyaprojektet" is.

Rengeteget kell tanulnom, de még annál is többet AKAROK tanulni.

Louise L. Hay 60 évesen kezdett el biogazdálkodni. Ezek szerint van 12 év előnyöm vele szemben.  Legalább ebben megelőzöm! :-) Nagy példaképem ő, egy fantasztikus asszony. Imádom, ahogy motivál, előre visz, ÉLNI tanít.

Skip Ross Dinamikus élet című könyvében mesél egy történetet az álmokhoz vezető létráról. Ebben elmondja, hogy Jesse Owens, a négyszeres olimpiai bajnok amerikai atléta, aki nagyon szegény családban nőtt fel, egyszer odament az edzőjéhez és azt mondta:

- Tanár úr, van egy álmom.

Mire az edzője azt válaszolta:

- Remek, ha van egy álmod Jesse, de ahhoz, hogy elérd, egy létrát kell építened. - Majd elmagyarázta: - Az első fok a kitartás! A második az elkötelezettség! A harmadik a fegyelem és a negyedik a hozzáállás!

Nálam a sorrend egy kicsit más. Szerintem először el kell köteleződni egy cél mellett, hogy ki tudj tartani, aztán meg kell változtatnod a hozzáállásodat bizonyos dolgokkal kapcsolatban, hogy azután vagy azzal párhuzamosan, nagy fegyelemmel végig tudd csinálni az utat a célig. Valamit elérni és eredményt felmutatni csak ilyen következetesen lehet. Különben hamvában holt dolog lesz.

Szóval van még mit tanulni, de mint mondják, az ember lánya holtig tanul. Azért remélem nem kell addig várnom, hogy látszata is legyen. :-)

BEMUTATKOZÁS

Üdvözöllek, Csillag vagyok.
Két gyermek felnevelése után úgy döntöttem, hogy még 50 éves korom előtt megtalálom a saját boldogságomat, amiért én harcolok meg, én küzdök meg.
Nem várom el senkitől a segítséget, de minden segítséget örömmel fogadok, legyen az Égi vagy földi.(Bár ezt még nagyon kell tanulnom:)
A CÉLOM egy kert, egy nádtetős kis házzal, önellátó gazdasággal a Bakonyban.
Nem hiszek a véletlenekben. Hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Az ÉN időm most jött el!
Gyere tarts velem, ha motivációra, őszinteségre és tiszta érzésekre vágysz.
Legyen szépséges a napod!
(Bejegyzéseimben bármilyen hasonlóság élő személyekhez vagy valós helyzetekhez, csak a személyeket, a helyzeteket, és ezt a világot minősíti. Ezért felelősséget nem vállalok érte :)"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás