Üdvözöllek a blogomon!

A "Hogyan ne haljunk éhen 25 ezer forintból?" projekt

Ha egy kapcsolat - legyen az munkahelyi, baráti vagy szerelmi - véget ér, akkor az Ember általában tapicskol egy darabig az önsajnálatban, de aztán muszáj tovább menni, tovább élni és tovább gondolni az életét. Egyszer egy barátom azt mondta, hogy nem történhet akkora tragédia az életben, amit 48 óra alatt ne lehetne feldolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy utána nem fáj, vagy, hogy nem hiányzik a másik, de valóban az első két nap a borzalomérzés, aztán mindig enyhül és minden nappal egy kicsit könnyebb lesz. Ez a mostani lelki mélypontom többször 48 óra volt, ez biztos, ráadásul én csináltam magamnak, de ebből is fel kell állnom, mint oly sokszor már az életben, mert tudom, hogy a gyerekeim számítanak rám és nem tehetem meg velük, hogy cserben hagyom őket. Tehát tovább kell élni és tovább menni a kitűzött célom felé.

Így aztán, amikor az Ember lánya ilyen helyzetben van, kénytelen elővenni egy darab papírt, tollat és elkezd számolni.

 

 

Tudom... CIGI... de már nem sokáig, ígérem. :) A kaja azért ennyi, mert ezeket tudom megenni. Ugyanis a dolgot nehezíti, hogy glutén- és laktózérzékeny vagyok, vagyis meg tudom enni őket, de a szervezetem nem igazán tolerálja ezeket, mert vagy el kezdek viszketni, vagy felfújódok, mint a lufi, vagy egyszerűen csak sugárban kijön belőlem. Ezeket elkerülendő, inkább nem eszem, mert munka közben nem lehetek rosszul. Gyümölcsöt nem veszek, mert 10 perc múlva még éhesebb leszek tőle a cukor tartalma miatt. A magokat imádom, de sajnos mostantól felejtős... arany áron mérik. :( A maradék pénzből veszek hetente 1,5 kilo húst, meg zöldséget, hogy a kisebbikem legalább heti négyszer egyen főtt ételt.

A legnagyobb gond, hogy ebből a pénzből nem marad lakbérre, se rezsire. Tehát teljes egészében a másodállásaimmal kell kitermelnem. Bérletet már jó ideje nem veszek, úgyhogy kénytelen vagyok bliccelni és ha szükséges, akkor ugrok és futok. :) Ez van!

Rövidtávú megoldásnak azt gondolom, hogy félretéve a porosz őrgrófnő szépanyámtól örökölt büszkeségemet, mélyen lehajtott fejjel segélyért kuncsorgok az Önkormányzatnál. Talán ki tudnak utalni az én problémámra is valami kis apanázst, hogy ne kerüljünk utcára.

Hosszútávon viszont - mivel nincs gazdag ámerikai nagybácsi, sem olyan ember, aki a két kék szememért felajánlana cirka 3 millió forintot részletfizetésre kamat nélkül, ezért az egyetlen megoldásnak azt látom, ha felveszem a nyúlcipőt és meg sem állok Ausztriáig. Akárhogy is szeretnék itthon maradni, ez a jelenlegi helyzetben utópisztikusnak tűnik és így talán megoldódik, hogy nem kell nyugdíjas koromig fizetnem a tartozásokat, hanem néhány év alatt túl leszek rajtuk és onnantól elkezdhetek félretenni a Tanyaprojektre. Itthon a jelenlegi fizetések mellett, egyedül, ez, megvalósíthatatlannak tűnő vállalkozás.

Szóval a helyzet nem reménytelen, viszont katasztrofális! :)

Ha már lúd legyen kövér...

Egy újabb adalék, hogy még mélyebb legyen a szakadék. A végrehajtó lefoglalta az autómat és az icipici földemre is rátették a jelzálogot biztosítékként, hogyha esetleg világgá mennék.

Édesapám mindig azt mondja: "Kislányom, ha az embernek semmije nincsen, legalább tartása legyen!". Most már csak az maradt... még egy darabig.

Nos, azt hiszem innen szép felállni!!! :-(

 

Valaminek a vége, mindig egy új dolog kezdete

Történt valami az életemben, ami miatt az elmúlt napokban nagyon mély és intenzív érzelmeken mentem át. A világvége hangulattól, a sírós-zokogós-depresszíós örületen keresztül az 'annyira jókedvem van, hogy majd kiugrok a bőrömből' érzésen át egészen a 'na, akkor most vágom fel az ereimet' kényszeréig.

Hogy mi hozta ki belőlem ezeket az érzelmeket??? Ami minden érzelmekkel teli emberből kihozná ugyanezt. A felismerés, hogy valami nem fog soha úgy működni, ahogy azt én szeretném. A kétségbeesés, tehetetlenség érzete. A harag, a düh, az önbizalom hiány, a szeretetre éhség.... de elsősorban a félELEM. Félelem az egyedülléttől, az öregségtől, a társtalanságtól, a magánytól, az elmúlástól.

Aztán tegnap hoztam néhány döntést... néhány nagyon fontos döntést.

Persze egész éjjel nem aludtam. Aztán reggel felé, amikor a depresszióm kezdett alábbhagyni és lassan-lassan kezdtem megnyugodni, sok mindenre rájöttem és sok elhatározás született meg bennem. Igen... ahhoz, hogy valami új megszülessen meg kell halnia a réginek. Ki kell ürülni teljesen.

Rájöttem, hogy a mai nap egy újabb kincs az életemben, amiből ugyanannyi óra, perc, másodperc jut nekem, mint másoknak.

Elhatároztam, hogy nem vesztegetek időt arra, hogy olyanon agyalogjak, ami megváltoztathatatlan és nem fogok azon aggódni, hogy mi történhet, hanem maximálisan kihasználom a hátralévő időmet, hogy megvalósítsak dolgokat.

Nem fogok azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha más lennék. Nem vagyok másmilyen és nem is akarok másmilyen lenni. Ez van! Ez valakinek vagy kell teljesen vagy majd kell másnak... vagy ha másnak sem kell, akkor így bírtam járni...

Majd megcsinálom egyedül, azzal, amim van.

Nem fogom többet azt mondani, hogy: "Ha lenne rá időm...", hanem csinálok magamnak időt arra, amire akarok, mert különben semmire sem lesz időm. Elkezdem teremteni és nem elvesztegetni a drága időmet, ami még van. Istenem, hány elfecsérelt órát töltöttem régen a közösségi oldalak hülye játékainak a nyomkodásával. Persze... hiszen akkoriban nem volt semmi célja az életemnek. Csak munka, munka, munka volt.

De most már van célom és rájöttem, hogy van ÉLET a munkán túl.

Igyekszem, hogy javítsak magamon, hogy tökéletesítsem magam, mert szükség lesz rám.

Megteszem, ami tőlem a legjobban telik, mert hiszem, hogy amit adok, azt kapom vissza.

Úgy élek meg minden napot, mintha az lenne az utolsó napom a Földön és nem várom a holnapot, mert lehet, hogy az soha nem jön el.

Csak a MOST van. MOST kell élni és MOST boldognak lenni... nem MA... hanem MOST! :)

Máté Péter ezt gyönyörűen összefoglalja:

"Olvad az idő, mint a halvány jégvirág, 
és a tűnő boldogság majd véget ér. 
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, 
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.

De addig van remény, minden perc ünnepel, 
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! 

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, 
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. 
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, 
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. 

Múló örömök sivár létünk színpadán, 
mikor egy szó hallatán dobban a szív. 
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, 
túl az álmaink ködén a semmi hív. 

De addig van remény,..."

BEMUTATKOZÁS

Üdvözöllek, Csillag vagyok.
Két gyermek felnevelése után úgy döntöttem, hogy még 50 éves korom előtt megtalálom a saját boldogságomat, amiért én harcolok meg, én küzdök meg.
Nem várom el senkitől a segítséget, de minden segítséget örömmel fogadok, legyen az Égi vagy földi.(Bár ezt még nagyon kell tanulnom:)
A CÉLOM egy kert, egy nádtetős kis házzal, önellátó gazdasággal a Bakonyban.
Nem hiszek a véletlenekben. Hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Az ÉN időm most jött el!
Gyere tarts velem, ha motivációra, őszinteségre és tiszta érzésekre vágysz.
Legyen szépséges a napod!
(Bejegyzéseimben bármilyen hasonlóság élő személyekhez vagy valós helyzetekhez, csak a személyeket, a helyzeteket, és ezt a világot minősíti. Ezért felelősséget nem vállalok érte :)"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás