"Több dolgot érni el imával, mint azt a világ gondolná." - /Lord Alfred Tennyson/

 

"Vannak nők, akik tudják, hogy imádkoznak. Más nők azt hiszik, hogy ők nem, csak mert nem borulnak térdre reggelente és esténként. De virrasztanak a sötétben a beteg gyerek mellett, ebédidőben meglátogatják idős szüleiket, munkájukkal támogatják szeretteik álmait, segítenek a barátaiknak elviselni örömöt és bánatot, és ápolnak testet és lelket. Ez is ima.

Mert akár tudunk róla, akár nem, mi nők, minden lélegzetünkkel és minden szívdobbanásunkkal imádkozunk. Imádkozunk vágyva, sóvárogva, éhezve, szomjazva, sóhajtva, bűntudattal és megbánással. Imádkozunk csalódásunkban, elkedvetlenedve, kétségbeesve és hitetlenül. Imádkozunk haragunkban, dühünkben, féltékenységünkben és irigységünkben. Imádkozunk gyönyörködve, elégedettségünkben, boldogságunkban, ujjongva és örömünkben. Imádkozunk hálával, elismeréssel, megbecsüléssel, elfogadással és megkönnnyebbüléssel. Imádkozunk, amikor sírunk, amikor dolgozunk és amikor játszunk, amikor szeretkezünk és főzünk. Imádkozunk, amikor alkotunk, és amikor egy alkotást csodálunk. Így vagy úgy, de mindig imádkozunk. A mindennapi élet az ima. Ahogyan irányítjuk, ünnepeljük, megszenteljük. Csak arról van szó, hogy néhány ima jobb, mint mások. A tudatos imák a legjobbak.

A legtisztább formájában az ima párbeszéd. Egyesülés. Kapcsolat. Meghittség. Az ima az Istenség nyelve. Az ima a valódi párbeszéd, mert nem kell visszafognod magad; kimondhatod, amit ki kell mondanod, mégpedig pontosan úgy, ahogyan és amikor szeretnéd, nem fognak elítélni. Nem kockáztatod a szeretet elvesztését; sőt, az ima révén növeled a tudatosságodat. Nem kell óvatosan megfogalmaznod a szavaidat, nehogy félreértés essék, mert itt nem tudnak félreérteni. Még ha Te nem is tudod, hogy mit akarsz vagy mire van szükséged, a Szellem már akkor tudja, hogy mit akarsz mondani, kérni, miért könyörögnél, sikoltanál vagy mit dicsérnél, amikor még egy hang sem jött ki a torkodon.

Akkor miért kell felemelnünk a hangunkat imádkozás közben?

Mert a nőknek nem tesz jót, ha csendben maradnak. Le kell hengerítenünk a való életet a mellkasunkról. Akármi gyötör vagy bosszant, ki vele, mert csak így tudunk boldogulni vele. Ha megrekedünk, nem tudjuk megtenni. Márpedig a nők megrekednek - valamiféle önpusztító, visszatartó mintában -, amikor csendben vannak. Ahogy Deborah Tannen mondta: "Minden ember párbeszédek sorozataként éli az életét. Mi, nők azért imádkozunk, mert beszélnünk kell Valakivel, aki tényleg odafigyel ránk."

 

Forrás