... és beteg testben a lélek is betegebb... és ez egy körforgás, elég nehéz kitörni belőle. Nagyon kell akarni és nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember változtatni tudjon ezen. De van még valami, amit ez elé a mondat elé tennék. Azt, hogy a GONDOLAT betegíti meg a lelket... csak aztán a lélek a testet... és így tovább. Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb. Minden egy gondolattal kezdődik...és bármi rossz történik az életünkben, csak a gondolataink tudatos megváltoztatásával tudjuk az adott problémát átértékelni, máshogy látni és változni, változtatni.

Néhány hete beszélgettem egy barátommal... igen, azt hiszem , hogy mondhatom már barátnak, hiszen olyan bizalmas dolgokat, amiket elmondott nekem és amiket én Neki, az Ember nem beszél meg egy "csak" ismerőssel. Mivel bizalmas, ezért most sem részletezem, de újfent elgondolkodtatott, hogy mennyire igaz a fenti mondás. Akkor még nagyon beteg volt a lelke több dolog miatt is, ezért beteg, lehangolt volt a teste is. Persze érthető, tele volt haraggal, méreggel és főleg önváddal. Az aurája olyan szürke volt szegénynek, hogyha látta volna, biztosan elszörnyűlködik. Én láttam és sajnáltam, hogy nem tudok segíteni, de vannak dolgok, amiket az embernek magának kell végig vinni, megharcolni, sőt inkább kiböjtölni, "méregteleníteni", hogy elmúljon. Elmúljon a harag, a düh, a kétségbeesés, és idővel elérkezzen a megbocsájtás is, elsősorban önmagunknak. De ehhez sok-sok időre van szükség, főleg, ha az ember nagyon mélyen benne volt érzelmileg. Hál' Istennek, azért azóta jobban van és gyógyulgat a lelke... talán segített neki, hogy kibeszélhette magából a titkát és egy kicsit "méregtelenített".

És itt van példának az én esetem. Szépen lassan elkezdtem agyalni azon, hogy mi lesz velem, ha elkezdik vonni a fizetésem, pedig akkor még szó sem volt arról, hogy letiltásom lesz, de megteremtettem. 3 hónapja, hogy vonják a fizetésem felét és visszagondolva a történtekre éppen 3 hónapja, hogy olyan idegbecsípődés van a derekemban, hogy folyamatosan fájdalomcsillapítót kell szednem, mert különben nem tudok mozogni. Mondhatná valaki azt is, hogy véletlen egybeesés.... Nem hinném! Sajnos ez nem az első eset, amikor lelkileg annyira össze vagyok zuhanva, hogy a testem sem bírja már. Legutóbb 5 évvel ezelőtt volt ilyen - sőt még rosszabb -, amikor negyed óra alatt mozgásképtelenné váltam, aztán 2 hétig forgattak a kórházban az ágyban. Jelenleg pedig úgy közlekedek, mint egy zombi, mert azóta, hogy G.-t elküldtem folyamatosan náthás vagyok. :(

Egy biztos, ahhoz, hogy túléljek, muszáj nagyon tudatosnak lennem és magamat "megerőszakolva" újra elkezdeni teremteni egy jobb, egy boldogabb életet... és magamtól, a magam által csinált és megélt dolgoktól boldognak lenni. Persze ez nem azt jelenti, hogy innentől apácának állok és mindent egyedül akarnék csinálni. Bízom abban, hogy ki fogok lábalni ebből az anyagi csődből és utána jön egy olyan Ember, egy olyan Férfi a kicsi életembe, akinek éppen az én két kék szemem lesz a legszebb. Aki elfogad majd testestül-lelkestül, aki mellett önmagam lehetek és Ő is magára találhat mellettem, egymást segítve, egymást óvva-védve-szeretve ebben a zűrös világban.

Hiszek benne, hogy van ilyen Ember és valahol Ő éppen engem keres. :)