A tegnapi nap csudás volt!

Először is éjszaka hosszú idő után végre jól aludtam. Persze megvan az oka. Tegnapelőtt visszakaptam egy Barátot, aki nagyon hiányzott már jó ideje. Rájöttem, hogy nem vagyok normális, ha a szégyenérzetem vagy a büszkeségem miatt kirekesztem Őt az életemből. Eddig is mindig mellettem volt, ha beteg voltam vagy csak szükségem volt arra, hogy valaki meghallgasson. Ennyire nem lehetek a saját magam ellensége. :(

Hála Égnek azért Neki több esze van, mint nekem és úgy tett, mintha mi sem történt volna, mintha csak elutaztam volna és hosszú idő után újra találkoznánk. Azt hiszem, tényleg itt kezdődik az, hogy valaki mennyit jelent Neked és mennyire számítasz Te a másik életében minden érdek nélkül. :)

Aztán egy másik boldogságos dolog is történt. Kaptam egy hatalmas marhabőrt a nénikétől, akihez takarítani járok. Ő hozott magának egy másikat Ámerikából és a régit (ami amúgy vadiújgyönyörűségesenhatalmas) nekem adta. Ő az, akitől a madárkát is kaptam. :)   Így van egy újabb kabátgombom a Tanyaprojekthez, mert megvan a szőnyegem a házikóba. :)

Aztán edzettem este egy nagyon jót. Pár hete elkezdtem újra odafigyelni magamra. A dologhoz hozzátartozik, hogy még G. csinált rólam néhány fényképet az első íjász edzésemen... hátulról is! Amitől sokkot kaptam. Mert hogy nem igazán vagyok az a fajta NŐ, aki órákat tölt a tükör előtt és nézegeti magát, főleg nem a hátsó fertáját. Szinte mindig rohanok, úgyhogy egy pillantás, aztán huss, már szaladok is a buszhoz. Szóval sokkkkk hatásként ért a felismerés, hogy mekkora a hátsóm, meg úgy egyébként. Ez a mostani mélypont pedig éppen jókor jött ilyen szempontból, mert eldönthettem, hogy vagy a Dunába ugrok vagy levezetem máshogy a feszültséget és újra összeszedem magam. Nos, az utóbbi mellett döntöttem és azóta mindennaposak lettek az edzéseim. Sajnos néhány dolgot nem tudok megvenni, amitől látványosabb és gyorsabb lenne az átalakulásom, úgy mint régen, de a jó munkához idő kell, tartja a mondás, és hát ami most rajtam van, az sem egy hét alatt jött rám. Szóval ebben is meg kell tanulnom a kitartást. Most nagyon elszánt vagyok. Fényképet még nem mutatok a "before"-ról. Majd ha az "after" már vállalható lesz, talán akkor. De egyenlőre nem publikus. :-)

Aztán este a nagyobbik lányom előszülinapi meglepetés bulit csinált a kisebbikemnek. Megtelt a lakás csupa boldog, csacsogó, nevető huszonévessel. Héliumos lufikkal, pezsgőkkel és Donut fánkokkal ( meg tízezer kalóriával), de nagyon hősiesen meg tudtam állni, hogy egy morzsányit sem ettem belőle. Tiszta büszke vagyok magamra! :-)

Azt hiszem valami újra elindult felfelé... kifelé a szakadékból! ... mert kezdek megenyhülni magammal és legalább már nem bűntetem magam tudatosan. :(

Még sokat kell tanulnom, de valami megindult újra... és ez boldogságos! :)