Üdvözöllek a blogomon!

Mai lélekemelő

Wass Albert: Az Igazit keresed?

Mi emberek, szeretünk idealizálni. Vannak akik útjuk során megfáradnak, kiégnek a csalódások miatt, míg mások lankadatlanul hiszik a jót. Azt, hogy az élet szép. Nem is tudjuk milyen isteni kegyelem az, ha bizakodó tud maradni valaki élete alkonyán is! Nem szívja ki belőle a világ a derűlátást egy életöltő alatt sem. Ismerek ilyen embereket, nem is egyet. És tudom, hogy én is ilyen leszek, mert pontosan ugyanannyi energiát emészt fel pozitívan látni a világot és benne magamat, mint negatívan. Csak az eredmény lesz egészen más…
A szerelem is egy ilyen kérdés. Némelyek megfáradnak, míg mások az utolsó percig keresik a másik felüket. Egy bizonyos ponton megértik, hogy nem létezik IGAZI, nincs nagy Ő, de vannak többen, akikből lehetne – sok lemondás árán -. Már nem idealizálnak, csak beleereszkednek a saját történetükbe. Kíváncsiak maradnak az élet adta lehetőségekre. Játszanak…
Arra biztatnálak, hogy te is emlékezz a nehéz pillanatokban: játszani jöttél a földre… JÁTSZANI…

Wass Albert sorai úgy érzem megmutatják a lényeget:

Az “Igazit” keresed?
Én is azt kerestem sokáig,
s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…
Most már az “Igazat” keresem…
Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja… Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted…
Az “Igaziba” belehalsz, az “Igaz” meghal érted, ha kell…
Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek…”



Amikor az Ember nem szólhat...

Olyan nehéz, amikor az Ember előre lát és érez dolgokat, de nem szólhat annak, aki kedves neki, mert nem avatkozhat bele az életébe kéretlenül, hiszen nem Isten. Amikor nem mondhatod el a másiknak, hogy: "Figyelj, ne csináld, mert a vesztedbe rohansz!" Nehéz ilyenkor az Embernek csöndben maradni és nem szólni. Mert nem is lehet szólni, mert a másik rögtön azt hinné, hogy irigy vagy féltékeny, vagy csak a rosszakarat beszél belőle. Pedig mennyire nem. Sőt!! A legeslegjobbat akarja a másiknak, de mégsem szólhat, mert nem vehet senki magára ekkora karmikus terhet. Senki nem szólhat bele egy másik Ember életébe, mert az Élet egy tanulási folyamat és addig hozza elénk a hasonló típusú embereket, a hasonló élethelyzeteket, ameddig nem tanulunk belőle, amíg nem ismerjük fel, hogy ugyanazon az úton indulunk el és ameddig tudatosan nem változtatunk. :(

C'est la vie! :(

 

Kép

Az egyedüllét nem magány...

Szösszenet

Amikor az Ember lánya el kezd edzeni, rájön, hogy olyan helyen is vannak izmai, amikről eddig nem is tudott. :)))


Mai lélekemelő

Az én Spartathlonom most már a Tanyaprojekt! Ezért kelek fel mindennap... és tudom, hogy egyszer MEGCSINÁLOM! :) Csodás a videó, főleg a vége, érdemes megnézni, ha valaki motivációra vágyik. Erőt adó! :)

 

Mai libabőr

A tangóról csak annyit tudok mondani, hogy imádom, imádom, imádom. :)

Minden benne van, ami az élethez kell... szerelem... szenvedély... tisztelet... alázat. Az egyik legcsudásabb tánc a világon.

 


A mindennapi élet, mint ima...

"Több dolgot érni el imával, mint azt a világ gondolná." - /Lord Alfred Tennyson/

 

"Vannak nők, akik tudják, hogy imádkoznak. Más nők azt hiszik, hogy ők nem, csak mert nem borulnak térdre reggelente és esténként. De virrasztanak a sötétben a beteg gyerek mellett, ebédidőben meglátogatják idős szüleiket, munkájukkal támogatják szeretteik álmait, segítenek a barátaiknak elviselni örömöt és bánatot, és ápolnak testet és lelket. Ez is ima.

Mert akár tudunk róla, akár nem, mi nők, minden lélegzetünkkel és minden szívdobbanásunkkal imádkozunk. Imádkozunk vágyva, sóvárogva, éhezve, szomjazva, sóhajtva, bűntudattal és megbánással. Imádkozunk csalódásunkban, elkedvetlenedve, kétségbeesve és hitetlenül. Imádkozunk haragunkban, dühünkben, féltékenységünkben és irigységünkben. Imádkozunk gyönyörködve, elégedettségünkben, boldogságunkban, ujjongva és örömünkben. Imádkozunk hálával, elismeréssel, megbecsüléssel, elfogadással és megkönnnyebbüléssel. Imádkozunk, amikor sírunk, amikor dolgozunk és amikor játszunk, amikor szeretkezünk és főzünk. Imádkozunk, amikor alkotunk, és amikor egy alkotást csodálunk. Így vagy úgy, de mindig imádkozunk. A mindennapi élet az ima. Ahogyan irányítjuk, ünnepeljük, megszenteljük. Csak arról van szó, hogy néhány ima jobb, mint mások. A tudatos imák a legjobbak.

A legtisztább formájában az ima párbeszéd. Egyesülés. Kapcsolat. Meghittség. Az ima az Istenség nyelve. Az ima a valódi párbeszéd, mert nem kell visszafognod magad; kimondhatod, amit ki kell mondanod, mégpedig pontosan úgy, ahogyan és amikor szeretnéd, nem fognak elítélni. Nem kockáztatod a szeretet elvesztését; sőt, az ima révén növeled a tudatosságodat. Nem kell óvatosan megfogalmaznod a szavaidat, nehogy félreértés essék, mert itt nem tudnak félreérteni. Még ha Te nem is tudod, hogy mit akarsz vagy mire van szükséged, a Szellem már akkor tudja, hogy mit akarsz mondani, kérni, miért könyörögnél, sikoltanál vagy mit dicsérnél, amikor még egy hang sem jött ki a torkodon.

Akkor miért kell felemelnünk a hangunkat imádkozás közben?

Mert a nőknek nem tesz jót, ha csendben maradnak. Le kell hengerítenünk a való életet a mellkasunkról. Akármi gyötör vagy bosszant, ki vele, mert csak így tudunk boldogulni vele. Ha megrekedünk, nem tudjuk megtenni. Márpedig a nők megrekednek - valamiféle önpusztító, visszatartó mintában -, amikor csendben vannak. Ahogy Deborah Tannen mondta: "Minden ember párbeszédek sorozataként éli az életét. Mi, nők azért imádkozunk, mert beszélnünk kell Valakivel, aki tényleg odafigyel ránk."

 

Forrás

Nyisd meg lelked ajtaját - november 13.

"Amikor az életben a legjobbat várod, azt magadhoz vonzod; kezdd el most mindjárt mindenben és mindenkiben a legjobbat várni, és figyeld, ahogy a legeslegjobb létrejön. Várd, hogy minden igényed teljesül. Várd, hogy megtalálod a megoldást minden problémára. Várd minden szinten a bőséget. Számíts rá, hogy spirituálisan fejlődni fogsz. Életedben ne fogadj el korlátozásokat; egyszerűen tudd, és fogadd el, hogy az Én összes jó és tökéletes ajándékom a tiéd, amint megtanulod helyesen megítélni az értékeidet, és az életedben az elsődleges dolgokat az első helyre tenni. Várd, hogy növekedni fogsz képességekben és szépségben, bölcsességben és megértésben. Várd, hogy téged használjalak fel arra, hogy az Én isteni szeretetem és fényem benned és általad áramoljon. Fogadd el, hogy felhasználhatlak téged az Én munkámhoz. Végezd azt tökéletes hittel és bizalommal, és vedd észre, amint az Én csodáim és dicsőségeim létrejönnek, de nemcsak egyszer-egyszer, hanem állandóan, hogy egész életed valójában az öröm és a hálaadás éneke legyen."

 

Kép

A könyvről bővebben itt írok.


Szösszenet

Mindig meglepődök, amikor ezt látom. Nagyon boldogságos érzés ez nekem, hogy ennyien olvassák a blogomat, hogy egyáltalán érdekel valakit az, amit itt összehordok, ami velem történik. :)

 

 

 

 

Tegnap például valaki konkrétan végig nézte a teljes blogot. Remélem tetszett neki és máskor is visszatér. :) Egy szó, mint száz üdvözlök Mindenkit, aki erre jár. Legyen csodás napod! :)

Könyvajánló: Anasztázia könyvek - A Család könyve

A hatodik kötet:

A sorozat hatodik kötete a szerző egy újabb látogatását írja le, amelyet Anasztázia lakhelyén, a szibériai tajgában tett. Megre itt találkozik cseperedő fiával, akit Anasztázia természetes környezetben, az erdőben nevel. Az ötéves kisfiú különleges intelligenciája arra készteti az írót, hogy teljesen új szemszögből kezdje vizsgálni az oktatást, a tudományt, a történelmet, a családot és a Természetet magát is. „Rövid időn belül mindenhol a Földön édesapák és édesanyák milliói kezdenek majd hozzá, hogy saját kezükkel írják meg a Család könyvét. Milliónyi könyv születik, melyet a szülők örökül hagynak.

Minden ilyen könyv a gyermekek szívéből áradó igazságot fogja tartalmazni. A megtévesztésre nem lesz mód.

Forrás

Apró örömök 3.

Amikor Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot.

Tudom, sokszor írtam már ezt, de tényleg félelmetesen így van. Ahogy ritkán jön a baj, de akkor csőstől, ugyanez vonatkozik a jó dolgokra is. Ha az Ember elhiszi, hogy a rossz után jön a jó, hogy olyan nincs, hogy mindig sz@r, hogy az eső után jön a szivárvány, akkor észre veszi az élet apró, sőt nem is apró örömeit, meglátja a rosszban a jót és felismeri az isteni gondviselést.

Magam sem gondoltam volna, hogy a hála gyakorlása mennyire fontos dolog az életben. Amikor értékelem és felismerem, hogy tulajdonképpen mennyi jó dolog vesz körül, akkor ezek a dolgok még jobban felerősödnek, és amikor valami eltűnik az életből, akkor jön helyette egy jó, sőt még jobb dolog.

Hogy konkrétumokat is írjak...

Néhány napja beszélgettem G.-vel este. A kollégiumi műszak után még bevállaltam takarítást, aminek este fél 9-kor álltam neki és fél 11-re végeztem. Aztán 11-re hazaértem és még neki álltam edzeni, mert mostanában kötöm magam ahhoz, hogy edzés nem maradhat el. Ez csak úgy megy, hogy nem az edzést alakítom az életemhez, hanem az életemet alakítom az edzéshez és így már működik. Szóval, ha este 11-kor, hát akkor edzem. De visszakanyarodva a beszélgetéshez, mondtam G.-nek, hogy műszak után vagyok, meg hogy hullafáradt, meg este van, meg hócipő, meg stb., stb..... Gondolom jól lecsapoltam szegény agyát a panaszkodással.

Aztán mikor letettük a telefont, akkor elkezdtem gondolkodni, hogy akkor most tulajdonképpen mi is az én bajom ??!!

Van munkám, a másodállásaim most megcsappantak, mert ketten is külföldre költöztek, de mégis van egy kis mellékes, tudok dolgozni, egészséges vagyok, tudok mozogni, mióta újra elkezdtem edzeni nem fáj semmim, tehát fizikálisan teljesen jól vagyok, csodával határos módon valahogy mindig van mit ennünk, meleg van a lakásban, mivel kevesebb lett a munkám, ezért több lett a szabadidőm, így tudok tanulni, kézimunkázni, olvasni, művelődni, kirándulni, sportolni. Hát kell ennél több??? ... és ekkor hálát adtam minden jóért, felszívtam magam és újult erővel vetettem bele magam a takarításba és hálás voltam, hogy ott vagyok, ahol vagyok és ÉLEK.

... és amikor az Ember idáig eljut, akkor valami csoda folytán még jobban felerősödnek a jó dolgok az életében. Két nappal később két helyről is hívtak munkaügyben, pótolva éppen a két kieső alkalmat... és kevesebb munkáért több pénzt fizetnek! :)

Szóval bárki is van odafent, mindent nagyon köszönök és hálás vagyok érte! <3

 



Mai libabőr - Leonard Cohen emlékére

Ismét elment egy csodás ember. Utad legyen csodás és boldogságos! <3

 

 



River Cottage - Kapa, kasza, fakanál 2/2. rész

Kicsit elmaradtam River Cottage téren, de még mindig imádom, aktuális és folytatom. :)

 

A Ford apátság gyümölcsösében egy csapat diák szüretel, mint alkalmi munkás. Egy napra Hugh is beáll szüretelni és a fizetséget gyümölcsben kapja. Mivel szigorú minőségellenőrzés van, nem mindegy, hogy melyiket szedi le, ezért a fiatalok segítenek neki.

 

A táborba visszatérve a lányok borscs levest főznek csirkehúsból, krumpliból, sárgarépából, céklából és paradicsomból. Hugh pedig mennyei desszertet készít vanília sodóból, habgaluskával és fekete ribizli öntettel a tetején.

 

Másnap reggel Hugh szállást készít az újonnan érkező állatainak. Azt is megtudjuk, hogyha beszorul egy tyúkba a tojás, mint a székrekedésnél...:) akkor csukamájolajat kell neki adni, hogy kicsússzon. :) ... és ha nem akarjuk, hogy az egész csapat elrepüljön, akkor azt is meg kell tanulni, hogy hogyan kell a szárnyukat kurtítani. Mindig tanul az Ember lánya. :)

 

Aztán "megszületik" az első tojás ...

...és az első cukkini.

Állítólag olyan érzés, mintha bejönne az első millió. Ebben bztos vagyok. Már én is nagyon várom.:)

 

Az első saját termésből készített alkotás tojásos cukkinis szuflé. A felszeletelt cukkinit olivaolajban megpároljuk, és a vajas-lisztes rántást meleg tejjel felöntve besamel mártást készítünk. Aztán a puha cukkinit összekeverjük a besamellel, a tojás sárgájával és egy maréknyi reszelt cheddar sajttal, amíg jó nyúlós masszát nem kapunk. Aztán beleforgatjuk gyorsan, de óvatosan a tojás felvert fehérjét. A keveréket egy vajjal kikent tálba rakjuk és megszórjuk reszelt parmezán sajttal, majd forró sütőben 15 percig sütjük.

Nyammmiiii!!! :)

 

 

Az előzményekről itt olvashatsz. :)

Az előző részek:

1/1. részt itt találod,

1/2. részt itt találod.

2/1. részt itt találod.

A boldog ember nem bánt...

Egy boldog ember nem érez késztetést, hogy bántsa, megalázza, megszégyenítse vagy bírálja a másikat.

Aki nincs kibékülve saját életével, másokéval foglalkozik. Mindig tudja, kinek mi a jó, hogyan kellene cselekednie. Sőt! Meg is sértődik, ha nem eszerint cselekszel. Személyes visszautasításnak veszi, ha nem hallgatsz rá.

Az ember lelkéből feltörnek időnként legmélyebbre elásott félelmei, a múlt fájdalmai, berögződései. Sokan ezt tapasztalatnak nevezik.

 

 

De be kell látnunk, hogy mindenki más megtapasztalásokkal rendelkezik, így nem tudhatja senki, nekünk mit kell felülírni, meggyógyítani, "kijavítani" magunkban. Éppen ezért a lelkünk lehet az egyetlen tanácsadónk.

Mások felébreszthetnek bennünk érzéseket, és segíthetnek döntéseket hozni azzal, hogy megerősítenek, vagy rávilágítanak arra, amit belül érzünk.

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember egész egyszerűen késztetést érez arra, hogy olyat tegyen, amit később megbán. Már a döntés pillanatában tudja, hogy nem helyesen cselekszik, mégis megteszi. Ez általában olyankor történik, amikor valaki a múltban (akár elmúlt életeinkben) sérülést okozott nekünk, és tudat alatt igyekszünk "visszaadni" neki. A kiegyenlítődés megtörténhet azáltal is, hogy megbocsátok, felismerem a tanítást, és legközelebb tudatosan figyelek arra, hogy kiállok magamért ezekben a helyzetekben.

Éppen ezért a boldog és tudatos ember nem bírál, nem aláz és nem bánt. Nem fogja a karmára cselekedeteit. Tudja, hogy minden pillanatban ott a lehetőség a döntésre.

Választhatjuk mindkét utat. Nem nekem kell eldönteni, hogy ki mit érdemel cselekedeteiért. Az én feladatom az, hogy boldog legyek a saját világomban.

Az elégedett ember a boldogságnak szenteli a figyelmét, nem pazarol éveket a bosszúra, nem vár éveket senkire, nem a múlton rágódik és a jövőn aggódik. A boldog ember a jelen pillanatnak él, és megtalálja azt, amiben pont most, és pont itt örömét leli.

Hálás az életéért, bármilyen is legyen, hiszen tudja, hogy minden eseményt Ő hívott életre, így lehetősége van bármikor másik jövőt választani. Ugyanakkor nem halogat, hanem cselekszik, amikor sorsa hívja.

A boldog ember hagy másokat élni, elfogadja a szabad akaratot. Nem akar megmenteni senkit Önmagától.

A saját világában él, önfeledten, saját maga hozzájárulásával...

Forrás

Mai libabőr

Egy boldogságos őszi nap...

Azt mondják, ha Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot... és ez tényleg így van. Legalábbis az én életemben mindig. Hol kisebb, hol nagyobb az ablak, de mindig kinyílik.

Még a múlt héten írtam arról, hogy mennyire elszomorodtam, hogy nem tudok menni a Bakonyba. Tényleg nagyon vágytam rá, szükségem lett volna a környezetváltozásra, a levegőjére, a nyugalomra. Szóval elléggé bánatos voltam, de azért kértem az Égieket, hogyha lehet, akkor legalább valamicskét adjanak már helyette...

...és lett. :)

Úgyhogy a mai nap maga volt a boldogság! Minden együtt volt - hacsak egy kis időre is - amire vágytam. Szépséges táj, jó levegő, sok-sok nevetés... ééés LOVAAAK!!! :)

Sajnos lovagolni nem tudtam - remélem egyszer annak is eljön az ideje - de volt lósimogatás, lóölelgetés, lópuszi, lóetetés, lólegeltetés, szóval minden, ami nagyon lóóóó! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Filmajánló - Özönvíz előtt

A globális felmelegedés veszélyeiről készített dokumentumfilmet a National Geographic. A film különlegessége, hogy producere, narrátora és "főszereplője" maga Leonardo DiCaprio.  Az "Özönvíz előtt" magyar nyelven is megtekinthető a YouTube-on, méghozzá teljesen ingyen: a National Geographic világszerte több nyelven tette egyszerre elérhetővé a filmet, hogy minél több emberhez juthasson el az üzenet.

A filmben DiCaprio számos neves személyiséggel is elbeszélget, köztük Barack Obamával, Bill Clintonnal, Ban Ki-moonnal és Ferenc pápával is.

 

Mai lélekemelő

Valami megindult felfelé... :)

A tegnapi nap csudás volt!

Először is éjszaka hosszú idő után végre jól aludtam. Persze megvan az oka. Tegnapelőtt visszakaptam egy Barátot, aki nagyon hiányzott már jó ideje. Rájöttem, hogy nem vagyok normális, ha a szégyenérzetem vagy a büszkeségem miatt kirekesztem Őt az életemből. Eddig is mindig mellettem volt, ha beteg voltam vagy csak szükségem volt arra, hogy valaki meghallgasson. Ennyire nem lehetek a saját magam ellensége. :(

Hála Égnek azért Neki több esze van, mint nekem és úgy tett, mintha mi sem történt volna, mintha csak elutaztam volna és hosszú idő után újra találkoznánk. Azt hiszem, tényleg itt kezdődik az, hogy valaki mennyit jelent Neked és mennyire számítasz Te a másik életében minden érdek nélkül. :)

Aztán egy másik boldogságos dolog is történt. Kaptam egy hatalmas marhabőrt a nénikétől, akihez takarítani járok. Ő hozott magának egy másikat Ámerikából és a régit (ami amúgy vadiújgyönyörűségesenhatalmas) nekem adta. Ő az, akitől a madárkát is kaptam. :)   Így van egy újabb kabátgombom a Tanyaprojekthez, mert megvan a szőnyegem a házikóba. :)

Aztán edzettem este egy nagyon jót. Pár hete elkezdtem újra odafigyelni magamra. A dologhoz hozzátartozik, hogy még G. csinált rólam néhány fényképet az első íjász edzésemen... hátulról is! Amitől sokkot kaptam. Mert hogy nem igazán vagyok az a fajta NŐ, aki órákat tölt a tükör előtt és nézegeti magát, főleg nem a hátsó fertáját. Szinte mindig rohanok, úgyhogy egy pillantás, aztán huss, már szaladok is a buszhoz. Szóval sokkkkk hatásként ért a felismerés, hogy mekkora a hátsóm, meg úgy egyébként. Ez a mostani mélypont pedig éppen jókor jött ilyen szempontból, mert eldönthettem, hogy vagy a Dunába ugrok vagy levezetem máshogy a feszültséget és újra összeszedem magam. Nos, az utóbbi mellett döntöttem és azóta mindennaposak lettek az edzéseim. Sajnos néhány dolgot nem tudok megvenni, amitől látványosabb és gyorsabb lenne az átalakulásom, úgy mint régen, de a jó munkához idő kell, tartja a mondás, és hát ami most rajtam van, az sem egy hét alatt jött rám. Szóval ebben is meg kell tanulnom a kitartást. Most nagyon elszánt vagyok. Fényképet még nem mutatok a "before"-ról. Majd ha az "after" már vállalható lesz, talán akkor. De egyenlőre nem publikus. :-)

Aztán este a nagyobbik lányom előszülinapi meglepetés bulit csinált a kisebbikemnek. Megtelt a lakás csupa boldog, csacsogó, nevető huszonévessel. Héliumos lufikkal, pezsgőkkel és Donut fánkokkal ( meg tízezer kalóriával), de nagyon hősiesen meg tudtam állni, hogy egy morzsányit sem ettem belőle. Tiszta büszke vagyok magamra! :-)

Azt hiszem valami újra elindult felfelé... kifelé a szakadékból! ... mert kezdek megenyhülni magammal és legalább már nem bűntetem magam tudatosan. :(

Még sokat kell tanulnom, de valami megindult újra... és ez boldogságos! :)

A hanyatlás köszöntése

"Hogy mikor van ideje jövésnek, menésnek, éneklésnek vagy elhallgatásnak, sosem tudhatjuk." - Alexander Pope

"Élt egyszer egy nagyhatalmú és igen hirtelen haragú királynő. Egy ősszel, amint az év hanyatlásba fordult, a királynő mély melankóliába zuhant. Sem enni, sem aludni nem tudott, és gyakaran sírta el magát valami ismeretlen okból, ami rettenetesen bosszantotta, és olyan dührohamokat váltott ki belőle, hogy a körülötte lévők csak úgy reszkettek félelmükben.

A királynő mindennap új tanácsadót hívatott magához nagyra becsült bölcsei köréből, hátha magyarázatot tudnak adni érthetetlen állapotára. A bölcsek jöttek és mentek: az udvari orvos, a csillagász, a látó , az alkimista, a füvesember és a filozófus. Mindőjüket menesztette mint sarlatánokat, mivel nem voltak képesek rájönni az átok titkára. Szerencsésnek mondhatták magukat, ha csak addig szárnyaló karrierjük szenvedett csorbát.

- Hát csak van közöttetek valaki, aki tudja, hogy mi okozza a szenvedésemet?! - kiáltott fel a királynő kétségbeesetten. Jajgatására azonban csak kínos csend volt a válasz, mert mindnyájan rettegtek a haragjától. A királyi kertésznek végül megesett a szíve a szegény asszonyon, és lassan odament a trónjához.

- Gyere ki a kertbe, felség, önként vállalt rabságod falain túlra, ott majd elmondom, mi a titka szomorúságodnak.

A királynő kétségbeesetten azt tette, amit a kertész javasolt. Amikor hetek óta végre először tette ki a lábát a kertbe, észrevette, hogy a nyár ragyogó, élénk színei megfakultak, a kert csupasznak tűnt. A szépség azonban, amint látta, nem tűnt el teljesen, mert az ősz csodálatos, királyi, karmazsinvörös és arany színekben pompázott. A levegő frissítően hűvös volt, az ég pedig tiszta kék.

- Beszélj, kertész - parancsolta a királynő -, de nagyon vigyázz a szavaidra, mert nekem az igazság kell!

- Fenség, a betegség nem a testedben vagy az elmédben van. A lelkednek van szüksége gyógyításra. Mert akármilyen erős és hatalmas királynő vagy is, nem vagy isten. Olyan emberi problémád van, amely mindnyájunkat sújt. A földi lelkek szomorúság-öröm árapálya az érzelmi évszakok szerint változik, pont úgy, ahogyan a természetben az élet, a halál és az újjászületés ciklusait járják be az évszakok. Ilyenkor kell hálát adni a szív terméséért, akármilyen szerény legyen is az, és készülni kell az év lezárására. A nappalok évszaka ebben a pillanatban is zsugorodik, míg a sötétségé terjeszkedik. Az igazi fény azonban sohasem huny ki a természetben, és ez ugyanígy van a te lelkedben is. Üdvözöld a hanyatlást, szeretett királynőm, és ne félj a sötétségtől. Mert ahogy éj követi a napot, úgy fog visszatérni a fény is, és rád újra boldog órák köszöntenek majd. Ebben biztos vagyok.

A boldogtalan királynő alaposan átgondolta a bölcs szavakat, és megkérdezte a kertésztől, hogyan őrizze ezt a titkos tudást az érzelmek évszakai alatt. A kertész egy bronz napórához vezette, amelyen ez a felirat volt látható:

Ez is el fog múlni!

 

Forrás: Sarah Ban Breathnach: Egyszerű bőség

Apró örömök 2.

Egy hete újra nem dohányzom!!! ... és ez boldogságos. :)

Olyan jó, hogy a szervezetem mindig tudja és jelzi, hogy mire van szüksége és mire nincs. Ha telítődök valamivel, ami nem szolgálja az épülését, akkor rögtön rám szól. Jelen esetben fulladással, hirtelen vérnyomás emelkedéssel-ingadozással, szédüléssel, és ha nagyon nem akarom meghallani, akkor alkalmanként ájulással is. Szóval nagyon okos kis szerkezet az enyém és ezért nagyon hálás vagyok...

... és mivel a cigi általában együtt jár a kávé fogyasztással, ezért abból is kevesebb fogy. :)

Ezenkívül elkezdtem számolgatni. Most, hogy ez a pénz megmarad, ezért elhatároztam, hogy mivel kajailag túl éltük a hónapot mindenféle habzsi-dözsi nélkül, ezért az eddig cigire költött pénzt valami hasznosabbra fordítom. Így havonta egyszer legalább el tudok utazni a Bakonyba és marad pénz kulturálódásra is. Erről a szenvedélyemről végképp nem akarok lemondani.

Mit csináljak?... Imádom a friss könyv illatát. :)

 

Szösszenet

Reggel várod a delet... Délben várod a délutánt, amikor hazamehetsz... Délután várod az estét, amikor lehalkul a világ. Este várod az éjszakát, amikor alhatsz.

Hétfőn várod a pénteket, mert akkor jön a hétvége... Hétvégén várod a hétfőt, mert beterít a házimunka. Hó elején várod a fizetésed, hó közepén várod a következő hó elejét.

Télen a tavaszt várod, hogy jöjjön a jobb idő, tavasszal a nyarat várod, hogy elmehess nyaralni. Ősszel a telet, mert a tél végülis szép.

Ha hőség van, a hűvös időt várod, ha esik az eső, vársz, hogy elálljon. Ha köd van, várod a napfényt, ha hideg van, várod a meleget.

Vársz... és közben elfelejted a legfontosabbat: a JELENT.

 

 

Mai lélekemelő - Halottak napja

BEMUTATKOZÁS

Üdvözöllek, Csillag vagyok.
Két gyermek felnevelése után úgy döntöttem, hogy még 50 éves korom előtt megtalálom a saját boldogságomat, amiért én harcolok meg, én küzdök meg.
Nem várom el senkitől a segítséget, de minden segítséget örömmel fogadok, legyen az Égi vagy földi.(Bár ezt még nagyon kell tanulnom:)
A CÉLOM egy kert, egy nádtetős kis házzal, önellátó gazdasággal a Bakonyban.
Nem hiszek a véletlenekben. Hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Az ÉN időm most jött el!
Gyere tarts velem, ha motivációra, őszinteségre és tiszta érzésekre vágysz.
Legyen szépséges a napod!
(Bejegyzéseimben bármilyen hasonlóság élő személyekhez vagy valós helyzetekhez, csak a személyeket, a helyzeteket, és ezt a világot minősíti. Ezért felelősséget nem vállalok érte :)"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás